Díszévad Kaposváron

Az elmúlt két és fél évben 40 új bemutatót tartottak, 909 előadást játszottak ? ebből 142-t házon kívül ? , és 23 fesztiválon vettek részt. Az új épületben a magyar színházi élet meghatározó tagjává szeretnének válni, és színház-cirkuszi- és balettelőadásokkal, divatbemutatókkal és kiállításokkal tervezik bővíteni a színház repertoárját. Cél a százezres látogatószám elérése, ezért elindítottak egy mecenatúra programot, melyhez elsőként a Schneider Autóház és a Saxoo London csatlakozott.

A jövő évadban a társulat új tagokkal bővül: négy fiatalt a Kaposvári Egyetem végzős színészhallgatói közül szerződtettek, Voith Ági, Szalma Tamás, Mészáros Tibor és Krajcsi Nikolett is csatlakoznak a társulathoz, melyhez egy év szünet után visszatér Hüse Csaba. Az évadnyitó díszelőadást, a Csiky Gergely Buborékok című darabját Vidnyánszky Attila rendezte, de szintén látható lesz Peter Stone: Sugar ? Van aki forrón szereti, Csehov: Cseresznyéskert és Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című darabja is.

A Kamara teremben Tasnádi Csaba a Kartonpapát állítja színpadra, míg Ilja Bocsarnikovsz Tolsztoj: Legenda a lóról című darabjával, Horváth Illés pedig a Kean, a színésszel készül. A következő évadban is lesznek gyermek, ifjúsági és pöttömelőadások, látható lesz A padlás, a Tüskevár és a Bob és Bobek feldolgozása is.

Még az idei év nyarán debütál két koprodukció: Török Tamás Dámák című darabja, valamint Szalma Tamástól az Ügyes kis hazugságok.