Emlékünnepség a Vörösmarty Színház újjáépítésének évfordulóján

Színpad

A jubileumi rendezvénnyel annak az együttműködésnek kíván emléket állítani a város, amelynek során több száz fehérvári és a városból elszármazott segítette kétkezi munkával, téglajegyek vásárlásával és egyéb módon a csaknem két évtizedig romos állapotú épület újjáépítését.
A jubileumi rendezvény keretében a színház előcsarnokában kiállítást nyitnak az újjáépítés emlékeiből. Fotókkal, rajzokkal, kordokumentumokkal, valamint M. Tóth István festőművésznek a romos színházról készített képeivel idézik fel az öt évtizeddel ezelőtti eseményeket, a teátrum újjászületésének folyamatát, és az azt lezáró, 1962. november 7-i díszelőadást.
Az újjáépített színház Marton Endre rendezésében a névadó Vörösmarty Csongor és Tünde című színjátékával nyitotta meg kapuit, a főszerepekben Törőcsik Marit és Bitskey Tibort láthatta a közönség.
Idén az egykori főszereplők is ott lesznek azon a pódiumbeszélgetésen, amelyen Szikora János színházigazgató faggatja az öt évtizeddel ezelőtti eseményekről a résztvevőket.
A jubileum alkalmából szellemi gyűjtést is szervez a színház: 2013. február végéig várják azoknak a jelentkezését, akiknek történetük, anekdotájuk van az újjáépítésről. A történeteket a színház honlapján közzéteszik.
Székesfehérváron 1872. augusztus 8-án rakták le az önálló kőszínház alapkövét, majd a teátrum a város színészetének századik évfordulóján, 1913-ban vette fel a Vörösmarty Színház nevet.
Az 1944 karácsonyán leégett, és csaknem két évtizedig romos állapotú teátrumot 1959-1962 között Klemens Antal és Spránitz Tibor székesfehérvári építészek és a Fejér Megyei Tervező Iroda munkatársainak tervei alapján többnyire a régi épület stílusában újjáépítették, és a kor legkorszerűbbnek számító gépészetével szerelték fel. A belsőépítészeti munkákat Hornicsek László belsőépítész végezte, munkájáért Ybl-díjjal tüntették ki. A kivitelezést a Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat végezte.
2005-ben műszaki és funkcionális szempontból vált ismét szükségessé vált a színház teljes körű újjáépítése. A munkálatok az év végére befejeződtek, a közönség 2005. december 18-án vette birtokába a megújult teátrumot.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Kultúra.hu)