Fesztivállal ünnepli születésnapját a Tünet Együttes

Színpad

 

A fesztivál programján a kortárs tortaverseny mellett az együttes régi díszletelemeinek kreatív újrafelhasználásától kezdve a filmvetítéseken keresztül a performanszokig sokféle esemény megtalálható.
A rendezvényen fotókiállítás, árverés, emlékkoncert - többek között Márkos Albert, Ágoston Béla, Kozma Orsi, Sena közreműködésével - várja az érdeklődőket, emellett a társulat középiskolai színházi beavató programjának különkiadása is látható.
A közönség december 7-én megtekintheti egy-egy vendégrendező - Ardai Petra, Kárpáti Péter és Vajdai Vilmos - és a Tünet Együttes találkozásából születő előadásokat is. A produkciókat követően a nézőket párbeszédre várják a független színházak képviselőivel, a beszélgetésen a közönséget kérdezik arról, hogy mi a véleményük e társulatok helyzetéről és milyen megoldásokat javasolnak.
A fesztiválra elhívják mindazokat, akiknek fontos a független, innovatív művészet. "Három napra beköltözünk a Trafóba, megtöltjük múltunkkal, jelen gondolatainkkal és a jövő kérdéseivel" - írja a nyolctagú társulat, amely 2002 óta 18 bemutatót tartott, 502 előadást játszott összesen 35 ezer néző előtt és 15 fesztiváldíjat nyert el.
A VI. kategóriába sorolt szervezeteket érintő zárolások következményeként a Tünet Együttesnek a pályázati úton megítélt 11 millió 700 ezer forint helyett évi 7 millió 428 ezer 330 forintból kellene működnie, visszamenőleg. A 2012-es támogatást várhatóan 2013 januárjában kapják meg. Három éve a társulat működési támogatása 24 millió forint volt. Ha nem érkezik segítség, a csoport 2013 márciusáig tud fennmaradni - írják.
A Tünet Együttes művészeti vezetője Szabó Réka matematikus, aki táncosként, koreográfusként és rendezőként 1995 óta van jelen a kortárs táncszínházi életben. A színészekből és táncosokból álló társulatban minden művész alkotótárs, előadásaik erőteljesen építenek a szereplők személyiségére és kreativitására. Előadásaikban egyenrangú elemekként kezelik a szöveget, a mozgást, zenét, vizualitást és kedvelik a különleges technikai megoldásokat. Európa harminc városában léptek fel, jártak Londonban, Helsinkiben, Kölnben, Prágában, Regensburgban, Újvidéken és Szabadkán is.

 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Kultúra.hu)