Nagy sikert aratott A Szépség és a Szörnyeteg Bécsben

Színpad

 

Újabb várost "vett be" a Böhm György által rendezett produkció, A Szépség és a Szörnyeteg szereplőgárdája. A Disney-musical, Alan Menken zeneszerző műve 2005 óta szerepel a színház repertoárján.
A magyar teátrum 300 előadásra kapta meg a játszási jogot német nyelvterületen. München, Köln, Drezda és Mannheim után Bécsben látható a nagy sikerű produkció, amelyet 2012. november 30-án este mutattak be. Az 1800 fős Stadthalléban még 22 alkalommal kerül színre a musical.
Az osztrák musicalsztár, Maya Hakvoort, aki több mint ezerszer játszotta Elisabethet és tavaly a Lévay Szilveszterről elnevezett énekverseny zsűrijében is szerepet vállalt, az előadás után kiemelte: nagyon fontosnak tartja hogy a színházon belül működik egy musicaliskola, a Pesti Broadway Stúdió.
"Látva az eredményt, úgy hiszem, remek fiatal énekesek kerülnek ki innen. Az, hogy A Szépség és a Szörnyetegben együtt dolgoznak az idősebb generációval, rendkívül erős előadást generál" - vélte Maya Hakvoort.
A Disney-musicalt az Operettszínház társulata december 16-ig játssza Bécsben, majd karácsonytól Frankfurtban, 2013 elején pedig Baden-Badenben, a Festspielhausban tekinthető meg.

 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Kultúra.hu)