Négyen pályáztak a Nemzeti Színház vezetésére

Színpad

Eddig két pályázó, a Nemzeti Színházat jelenleg is vezető Alföldi Róbert, valamint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hozta nyilvánosságra, hogy pályázik az intézmény vezetésére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága annyit közölt, hogy a pályázók számáról a pályázatok bontása után adnak információt.
 

Az államtitkárság az elbírálás menetéről írásban azt a tájékoztatást adta, hogy "a pályázatok véleményezésére a munkáltatói jogok gyakorlója - jelen esetben Balog Zoltán miniszter - szakmai bizottságot kér fel, amelynek tagjai: a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két, az előadó-művészeti szervezet üzemi tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy képviselője".
Az államtitkárság közölte, hogy "a bizottság tagjainak felkérése folyamatban van, a tagok személyéről csak a felkérés elfogadását követően tudunk információt kiadni". A Színházművészeti Bizottság elnöke jelenleg Vidnyánszky Attila.
A pályázatokat a bírálatra felkért testület 30 napon belül véleményezi, majd a miniszternek újabb 30 napja lesz arra, hogy döntsön, ki vezeti 2013. július 1-től öt éven át a Nemzeti Színházat.

 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Kultúra.hu)