Tizenhét bemutató a Miskolci Nemzeti Színház új évadában

Színpad

Jatek_a_kastelyban
Játék a kastélyban

 

Béres Attila direktor a társulati ülésen úgy fogalmazott, négy éve ?azt a célt tűztük ki, hogy közösséget építsünk, mert a közösség tud színházat építeni".

Felidézték, hogy az elmúlt évadban tíz fesztiválmeghívásnak tett eleget a színház. A nézőszám meghaladta a tavalyit, hiszen idén mintegy 148 ezren látták produkcióikat a beavató és tantermi előadásokkal együtt. A következő évadban igyekeznek tovább növelni a nézőszámot.

A társulat új tagokkal is bővül: Czvikker Lilla, Koller Krisztián, Konfár Erik és Rusznák Adrienn színművészek mellett két új táncművész ? Isabell Weigner és Kozma Johanna ? is Miskolcra érkezik.

Lőrinczy Attilát dramaturgként köszöntheti a színház, Rusznyák Gábor pedig ettől az évadtól főrendezőként folytatja munkáját.

Október közepéig hat új bemutatót láthatunk, és több fesztiválmeghívásnak is eleget tesznek. A Városmajori Szabadtéri Színpadon látható a Játék a kastélyban című előadásuk augusztus 29-én, szeptember 5-én Cyrano című produkció vendégszerepel a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Miskolci Balett pedig Negyed című előadását viszi el szeptember 28-án az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválra.

MNSZ_Cyrano
Cyrano

A hagyományokhoz híven szeptember első vasárnapján szabadtéri rendezvénnyel hirdeti meg a főutcán az új évad kezdetét a színház, ahol délelőtt családi- és gyermekprogramokkal, este pedig egy különleges meglepetésprogrammal várják érdeklődőket.

A társulat az új évadban a nagyszínházban mutatja be Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét, Moli?re Don Juanját, a Hegedűs a háztetőn című musicalt, Verdi Don Carlos című operáját és a Szerelmes Shakespeare című Oscar-díjas film színpadi változatát.

A Kamaraszínházban kerül színpadra Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabja, A legkisebb boszorkány című Lázár Ervin-meséből készült zenés mesejáték, Graham Lineham Betörő az albérlőm című komédiája, Dosztojevszkij Ördögök című drámája és egy kortárs magyar vígjáték, Mohácsi Istvántól a Francia rúdugrás.

Szintén a Kamaraszínházban láthatják a nézők a Miskolci Balett új előadásait: az Üvöltő szeleket, a Gépnarancsot és az Arany János népmese-feldolgozása alapján készülő Rózsa és Ibolya című mesebalettet.

Nem_felunk_a_farkastol
Nem félünk a farkastól

A Játékszínben mutatják be az ősszel kezdődő új évadban Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját, Ibsen Vadkacsáját és Anders Thomas Jensen Ádám almái című 2005-ös filmjének színpadi változatát.

Középiskolákba ellátogató tantermi előadás-sorozatát Sényi Fanni M.A. naplója című darabjával folytatja a jövő évadban a teátrum.

A Miskolci Nemzeti Színház bemutatóinak rendezői között lesz Szőcs Artur, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté és Béres Attila is.

Forrás: MTI

Fotók: Miskolci Nemzeti Színház