Zenés-bábos pszichothriller a Budapest Bábszínházban

Színpad

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hoffer Károly, az előadás rendezője és látványtervezője elmondta, hogy a mű mindenkinek szól, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek újra és újra visszatérnek az ember életében: jó úton jár-e, más élethelyzetbe kerülve is megállja-e értékrendje a helyét. Mint a rendező, hozzátette, az előadással mindenkit arra szeretne sarkallni, hogy a válaszokat saját maga találja meg.
"Mindaz, amiről nem beszélünk, az nincs - ahogy az előadásban is elhangzik" - jegyezte meg, kiemelve: fontos a fiatalokat rábírni arra, hogy ne a csordaszellem határozza meg a véleményüket, legyenek önálló gondolataik, merjenek saját véleményt kialakítani.
A rendező elképzelése szerint az előadás végén kettős beszélgetést indítanának külön a gyerekekkel és külön a pedagógusokkal, mivel a gyerekek kevésbé nyílnak meg a tanáraik előtt. A pedagógusoknak pedig mankót adnának ahhoz, hogy miként dolgozzák fel az előadást az osztályukkal.
A regényt bábszínpadra író Gimesi Dóra, a színház dramaturgja elmondta: a szikár nyelvezetű könyv színpadi változatánál kihívást jelentett, hogy az élőbeszédhez kellett közelíteni a nyelvet. Improvizációkkal, saját életükből vett történetekkel bővítették a szöveget.
A regényből már számos színpadi adaptáció készült, például musical is, ám ez az első bábszínpadi feldolgozás - mutatott rá a dramaturg, aki elárulta: Janne Teller szabadkezet adott nekik az átdolgozásban, egyedül azt tartotta fontosnak, hogy a regény filozófiájától ne térjenek el.
Mint kiemelte, újdonság a Budapest Bábszínházban, hogy kortárs irodalmi mű alapján készül ifjúsági előadás. A produkció zenéjét a Quimby zenekar számai adják és egy új dal is elhangzik az előadásban, amelyet a darabhoz írt Kiss Tibor.
A Magyarországon 2011-ben a Scolar kiadó gondozásában megjelent mű története szerint egy nyolcadikos fiú egyszer csak feláll az iskolában és kijelenti: semminek sincs értelme, majd elhagyja a tantermet. Osztálytársait megdöbbenti viselkedése, ezért elhatározzák, hogy bebizonyítják, van az életnek értelme. Fontos tárgyakat kezdenek gyűjteni: családi fotókat, régi játékokat, és közben rájönnek, hogy azok a dolgok az igazán fontosak számunkra, amelyektől nehéz megválni. Veszélyes játékba kezdenek, amely eldurvul és végül mindenki elveszti azt, ami számára valóban fontos.
A regény megjelenésekor nagy vitát keltett Dániában, egy időre be is betiltották, később azonban elnyerte a dán kulturális minisztérium gyermekkönyv díját és kötelező olvasmány lett.
 
(Forrás: MTI)
(Fotó: Kultúra.hu)