Szirtes Adél: Másoknak is szeretném megadni azt, ami nekem sokáig hiányzott

A Lechner-örökség című film zeneszerzőjeként megéled, hogy a filmes és zenei pályád összeér. Hogyan jött létre ez a kapcsolódás?

A Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilmben hallottam először filmzeneként felcsendülni rezgő, meditatív hangokat, amik hipnotikusan szép snitteket eredményeztek ebben az egyébként gyönyörű filmben. Inspirálóan hatott rám ez az élmény. Rájöttem, hogy a hangtálak filmzenei felhasználása egy felfedezetlen terület. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hogyan lehetne belevinni a filmes világba a hangtálak által kelthető, az agyhullámok megváltoztatására képes hangokat. Egy évvel később megkeresett Szabó Szonja, A Lechner örökség rendezője – akivel korábbról ismertük egymást, és aki követett Instagramon, így képben volt a zenei munkásságommal –, és azt mondta: szeretné, hogy zenét készítsek a képsorokhoz.

Összeültünk, megnéztük a filmet, ötleteltünk, és megszületett a zenei terv, aminek a megvalósításához az összes hangszerem használtam. Ez volt az első ilyen jellegű munkám – nyilvánvalóan látom, hogy a filmzeneszerzés egy külön szakma és egészen biztosan van hova fejlődnöm, de nagyon izgalmas feladat volt. A minap volt a premier az Urániában. A tévépremier november 1-jén, 21.35-kor lesz az ATV-n, ezt követően november 8-án, 21.00 órakor vetíti az ATV Extra.

Hogyan lettél a handpan szerelmese, és miként született meg benned a hangfürdők ötlete?

Épp egy nehéz szakításon voltam túl, amikor szembejött velem a hangszer egy ismerősöm Insta-sztorijában. Nagyon megérintett. Megviselt voltam, mindenképp szerettem volna gyógyítani magam, és úgy éreztem, egy új hobbi gyakorlása során újra erőre kaphatok – ez az új hobbi lett a handpannel történő zenélés, amiből egy évre rá hivatás lett. Elkezdtem egyre több helyen zenélni – eleinte csak a handpannel –, aztán elkezdtem követni egy ausztrál hangfürdőtartót, akinek a munkásságát inspirálónak éreztem, teljesen magával ragadtak a rezgő hangszerei.

Hangfürdőket pedig azt követően kezdtem tartani, hogy másfél évvel a kávézóban történt zenélés után elhívtak Garábra, a Mahayana Buddhista Egyházba, hogy kísérjek handpannel egy hangfürdőt, amit az ott található hatalmas – Európa legnagyobb méretű – hangtálján tartanak. Ott a kezdeti, másfél évvel korábbi löket után végképp megéreztem, hogy ez az én utam. Elég kettős megélés ez számomra.

Milyen értelemben?

Egyrészt nagy tanítóm a hangszer és a zenélés. Az apukámtól örökölt impulzív, szenvedélyes habitusomból fakadóan elefánt vagyok a porcelánboltban – például főzés és mosogatás közben is jellemzően eltörök dolgokat –, és a handpan és a hangtálak megtanítottak úrrá lenni az impulzivitásomon és finom alázattal viszonyulni a hangszerhez. Másrészt úgy érzem, a hangokkal önmagamnak és talán másoknak is adhatok.

Egész életemet átszövi az, hogy keresem saját magamban az otthont és a biztonságot. Sokszor éreztem magam elveszettnek. Ebből fakadóan magamnak és másoknak is szeretném megadni a zenén keresztül azt, ami nekem sokáig hiányzott. Már pusztán a hangfürdők helyszínének harmonikus, meleg közeggé varázslása is jólesik, megélhetem benne a missziómnak érzett gondoskodást.

Az évek alatt egyértelműen megérezted, hogy a zenélés az utad. Mit adott eddig az út, mit tapasztalsz rajta jelenleg?

Három-négy éve tartok hangfürdőket a könnyűzene mellett. Különválasztom a hangfürdőzést, mert bár a színpadi zenélésen túl ebben is megélem a művészi önkifejezést, ezt relaxációs szolgáltatásnak is tartom. Eddig többnyire meghívásos alapon tartottam programokat fesztiválokon és rendezvényeken, egy éve azonban saját szervezésű, csoportos hangfürdőket tartok. Úgy érzem, hogy ez is egy olyan dolog, amit a meditációhoz és a jógához hasonlóan érdemes rendszeressé tenni.

Kíváncsi voltam, mi történik az emberekkel, ha heti rendszerességgel részt vesznek a programon, így kialakítottam egy bérletrendszert. Nagyon érdekes megélésekről számoltak be a résztvevők, és nekem is nagyon izgalmas tapasztalásaim voltak. Egyfajta mély, abszolút jelenléti, „transzfókusz” állapotba, flow-ba kerülök zenélés közben, és többen azt jelezték vissza, hogy már pusztán ennek az elmélyült fókuszáltságnak a látványát is pihentetőnek érezték.

Jelenleg azt tapasztalom, hogy a hangtálak rezgései nagyon könnyen harmonizálnak. Ez akkor vált nyilvánvalóvá számomra, amikor a téli szünet miatt kimaradt egy hangfürdő, és éreztem, hogy hamarabb válok feszültté és könnyebben kizökkenek a középpontból. Ugyanakkor egyre tisztábban hallom a hangokat, egyre intenzívebben érzem a rezgéseket.

Mindeközben hogyan építetted fel az Organika Sound nevű könnyűzenei projekted?

Amikor annak idején megéreztem, hogy a zene mellett a hangfürdőzés is érdekel, úgy láttam, hogy a közegem még nem igazán nyitott és befogadó a spiritualitásra. Például amikor Instagram-sztoriban megosztottam, hogy Garábon zenélek, volt, aki rám írt és megkérdezte, hogy beléptem-e egy szektába. Nem volt annyira erős az önértékelésem, hogy úgy álljak bele a zenélésbe, hogy közben ilyen kérdésekkel szemben kelljen helytállnom.

Mindenképpen közérthetővé szerettem volna tenni, hogy mit csinálok és ezen, valamint a spiritualitáson belül mi az én interpretációm – az én felfogásom szerint nemes egyszerűséggel a spiritualitás: tudatosság. A hangfürdőkkel eleinte azt kísérleteztem ki, hogy miként tudom beépíteni a relaxációs folyamatot az Organika Sound-koncertekbe. Az Organika Soundban a house, techno és elektronikus zenéket kombinálom a relaxációval, a tudatossággal, így igyekszem hidat képezni a lelassulás és az én – többek közt techno zenén nevelkedett – generációm között.

Most mennyire erős az önértékelésed?

Az imposztorszindróma nem idegen számomra, ez megnehezíti a helyzetet. Nem végeztem zeneiskolában, papíron nem vagyok dalszerző. Emiatt még mindig össze kell gyűjtenem az önmagamba vetett hitet ahhoz, hogy leüljek dalt írni. Intuitív alkotó vagyok, ebből kifolyólag nagy meló számomra a dalszerzés. A legtöbb Organika Sound-dal élő koncert alatt történt improvizációból született agyalós kigondolás helyett. Ebből kifolyólag szerintem akkor fogok tudni új dalokat írni, ha aktívan zenélek, koncertezek, és az ilyen helyzetekben felcsendülő dallamok megihletnek. Az elmúlt időszakban főként a hangfürdőkön volt a fókuszom, de a közelmúltban vettem egy loopert, szeretnék minél több Organika-koncertet tartani.

Említetted, hogy a hangfürdőket vezetett meditációként is meg lehet élni. Rendszeresen meditálsz a harmonikus lelkiállapot fenntartása érdekében?

Korábban rendszertelenül meditáltam, a közelmúltban azonban napi rutinommá tettem a gyakorlást. Elkezdtem egy három hónapos kurzust a Karere Stúdióban Kosztolányi-Baji Zsoltnál, akivel korábban együttműködtem: hangfürdőt tartottam a meditációs workshopja végén. De azt gondolom, mindenkinek más a meditációs rutinja, sokféleképpen lehet értelmezni és megélni a meditációt.

Édesapád, Szirtes János a MOME-n tanító performansz- és festőművész, már két művészi együttműködésetek is volt, két performanszában zenéltél. Jelen van a zeneművészetedben az ő hatása?

Igen. Az elmúlt egy évben az eddigieknél is tisztábban láttam át, hogy miként hatott rám gyerekkoromban az, hogy ő a művészi vonalat választotta. Erősít és támogat abban, hogy valid dolognak érezzem az alkotást. Ahogy említettem, tőle örököltem az impulzív természetem – ő is ösztönből alkot, ösztönből adja ki magából a művészetét – és ezt látni megerősítő számomra. Visszaigazolja, hogy van létjogosultsága az ilyen jellegű önkifejezésnek, és bebizonyítja, hogy ez igenis működik.

Az egykori műtermében lakom, ahol gyerekkoromban a festékes padlót nézve arra gondoltam: úristen, én is így szeretnék élni. Óriási öröm számomra, hogy ez történik most.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu