A szíven hagyott ujjlenyomat - EGY KIS GYÖNGÉDSÉGET, A FRANCBA IS!

A 2007-ben elhozott munka s ez, az Egy kis gyöngédséget, a francba is! egy trilógia részei, melynek záró darabjára jövőre lesz majd nagyjából lehetetlen bejutni. Napokra elég gondolkodni valót ad ez az előadás, a rapid recenzensnek nincs könnyű dolga.

 

Alapvetően mozgásszínházi darabot látunk - kevés, nagyszerű szöveggel -, mely közel két teljes (és a tavaly látott művel ellentétben megszakítatlan) órán keresztül tartja meg szikrázó feszültségét: ez önmagában párját ritkító.

 

St-Pierre előadása, egyes pontjain, számos aspektusból vizsgálva is átlép egy misztikus, mind odébb tolt határt. Nevezhetjük pornográfnak, provokatívnak, polgárpukkasztónak - bár hazai kontextusban e jelzőket, ebben az esetben leginkább röhejesnek gondolom. Magyarország sokszázezer háztartásában foghatók már bőven éjfél előtt is kemény pornót sugárzó csatornák, melyeket minden különösebb nehézség nélkül érhet el ugyancsak több százezer, holtfáradtság, vagy holtrészegség esete folytán, felnőtt felügyelete alól átmenetileg mentesült gyermekkorú.

 

St-Pierre-ék tizenöt szereplős, zsúfolt házas előadásáról mindösszesen ketten távoznak (a színpadról meg is kapják a pikírt kommentet). E momentumot megelőzően hét pucér férfi, fülsiketítő sivalkodással, egyetlen szál, platinaszőke parókában mássza be a teljes nézőteret térdről fejre, vállról ölre kapaszkodva, kergetőzve. Transzvesztitának bajos volna nevezni őket, "női személyiségrésznek" pedig elnagyolt. Elképesztő a jelenet, elképesztők a nézőtéri reakciók (tettlegességre nem kerül sor, ellentétben az orosz-német Derevo társulat egy korábbi, Merlin-béli előadásának emerre némiképp emlékeztető jelenetével, ahol viszont igen).

 

Műsorvezetőnk, hangulatemberünk Sabrina, a démoni vamp, ki a játék kezdetén a terembe utolsóként lép be, s extravagáns, vörös fotelben helyezkedik el. Nem túl hosszú időre. St-Pierre könyékig turkál az agyunkban. Provokál (jó emlékezetünkbe idézve Peter Handke Közönséggyalázóját), tesztel, kóstolgat. Minket, magunkat beelőzve reflektál - helyettünk, a nevünkben - a saját előadására. S olykor a saját reflektálására is.

 

Dermesztő táncosi-színészi játékot látunk: sokoldalú, kockázatkedvelő és -kezelő, a legjobb értelemben gátlástalan kiválóságok óraműszerűen összehangolt munkáját. A vibrálóan változó jelenetek az erős-gyenge, uralkodó-alárendelt, férfi-nő, rajongó-rajongott, és igen, gyöngédség-kegyetlenség ellentétpárjai mentén haladnak. Pillanatok alatt összeomló, magukból kiforduló személyiségeket látunk, a diadal kéjét, a totális önfeladást. A férfiak több alkalommal "váltanak nemet". Ismétlem: nem nőimitátorokat látunk - sivalkodó, nárcisztikus, magakellető falkájuk mintha egy külön faj képét mutatná. Pornográfia-paródia, önmagukat erotizáló, hímnős playmate-ek groteszk csoportozata. Az előadás egyik csúcspontja, mikor a hetek - addig a távol sötét zugában zajló - átalakulásukat a szín előterében mutatják be. A meztelen testekre szellemes körülmények közt felkerülő ruhadarabok fokozatosan vezetik vissza őket "eredeti" szerepükhöz (ajánlott forrásmű a DV8 Enter Achilles című, korszakjelölő táncfilm-remeke). Az utolsó darabnál, felöltözötten, de még parókában magukat kelletők úgy néznek ki, mint egy csapat alaszkai favágó, aki egy falusi jelmezbálon Britney Spearsnek öltözött.

 

A nők, szerepük szerint hosszasan a háttérbe húzódnak, szinte szürkék maradnak - az állatvilágban ez igen elterjedt, mint tanultuk. Sabrina viharos jelenéseiben, vaskos történeteiben, az azokat illusztráló táncjelenetekben egy keserves világ képe rajzolódik ki. S lehet, sokan nevetnek a suta ripacsériával újra meg újra fenékre eső vezér-hímtündéren, megelégszenek egy-egy geg primer értelmezésével, lassan mindenkinek átjön a sötét oldal. St-Pierre minden hangulatot megtör, mindent kever, megcsavar: alkimista konyhájában semminek sem hagy kifutási időt. Megbotránkoztató jelenetet old kacér mókával, megrendülést groteszk, pimasz élccel, harsogó szellemességet üt le egy-egy megsemmisítő momentummal. Nézőjével annyi minden történik, olyan iramban szántanak át érzékein a változások, hogy már szinte szédül a záróképre. Az észt Arvo Pärt csodálatos - s Kanadában valószínűleg kevésbé agyonhasznált - Fratresére a most először levetkőző nők, majd a férfiak, (s a vamp szerepéből-ruhájából kivetkőzött Sabrina) hason csúszva úsznak, ficánkolnak az előzőekben az entestekre öntött, a táncpadlót beterítő ásványvízben. S ki-ki ízlése, élete, személyisége függvényében nevet, vagy ül némán, megrendülten - gondolataiba, emlékeibe temetkezve.