Szlama László: a koboz rabja vagyok

Miért pont koboz? Hogyan indult a hangszerrel való közös utad?

A citera vezetett el hozzá. Az édesapám citerás és oktató volt Dabason, így én is azzal kezdtem a zenélést – bár eleinte tartottam a hangszertől, nehéznek tűnt a játéka. Kishitűen álltam a dologhoz, de aztán tizenegy évesen elmentem egy próbára, és teljesen beszippantott. Rengeteget gyakoroltam, ezáltal elmehettem a csapattal zenetáborba. Ettől pillangók repkedtek a gyomromban. A helyszínen derült ki, hogy nem indul kezdő citeracsoport, így a Gólya, gólya, gilice sorkezdetű dal után egyből iszonyat kemény táncdallamokat kellett megtanulnom. Vért izzadtam, táncházba járás helyett a nehéz darabokat tanultam. Reggeltől estig gyakoroltam, hogy felfejlődjek az elvárt szinthez, és ne égjek le a pénteki gálaműsoron. A műsor végül olyan jól sikerült, és akkora élmény volt számomra, hogy egy színpadon állhattam a középhaladókkal, hogy onnan egyenes út repített a haladók közé. Évről évre jártam a táborba, ahol egyszer csak tizenöt éves koromban a kezembe adott az egyik barátom egy kobozt, hogy azzal kísérjem az ő kavaljátékát. Mindössze két szót mondott arról, hogyan használjam, így kezdtem el pengetni.

Az egyik évben a hangszer hazájába mentünk táborozni a moldvai csángó magyarokhoz, ahol egy híres-neves, kiváló játékostól, Bolya Mátyástól tanulhattunk. Ő megmutatta, hogy a moldvai csángó mellett hogyan lehet régizenét játszani kobzon. Emlékszem, mennyire elképedtem, amikor trubadúrlírát játszottunk rajta két szólamban. Azt gondoltam: hát ilyen nincs, ez a hangszer kiaknázhatatlanul csodálatos! Hiszen amellett, hogy emberek ezreit önfeledt táncra perdítve, élvezettel pengethetek rajta a barátaimmal közös táncházas zenélések során, ilyen finom muzsikát is megszólaltathatok rajta – sőt, azóta tudom, hogy a régizene és a népzene mellett többek közt világzenét, jazzt, popot is. Innentől nem csupán érezni, de érteni is szerettem volna ezt a boldogító hangszert, így öt éven át tanultam rajta zenei konzervatóriumban, majd ugyancsak öt évig a Zeneakadémián. Jelenleg itt és a Budapesti Ward Mária Iskolában tanítom a mély szellemiséget őrző kobozt – a citera mellett –, hiszen át szeretném adni az örömöt, amit ez a hangszer nyújt számomra.

Miben látod ma a népművészet, a népzene jelentőségét?

Ahhoz, hogy elkerüljük a tévelygést, fontos kapcsolódni a gyökereinkhez. Bizonyos népdalok, néptáncok, népzenei elemek a honfoglalás idejéről vagy korábbról erednek. Ezek a magyarság óriási kincsei, melyek kultúránk magját, gyökereit őrzik és szólaltatják meg, ezáltal a zsigereinkbe, a sejtjeinkbe hatolnak, és emlékeztetnek minket a nagy, közös egységünkre. A mai, sok szempontból elidegenítő világban kifejezetten szükségszerű és fontos közösségi élmény együtt muzsikálni, táncolni vagy épp összegyűlni egy jó koncerten.

A népművészet ifjú mestereként mit érzel feladatodnak?

Jó úton haladok, mert az első könyvem – ami egy kobozpéldatár, a hagyományos népzenei anyag egy szelete – aktívan segíti a középiskolások tanulmányait és a Zeneművészeti Egyetemre való felkészülését. Emellett igyekszem sokat tenni azért, hogy egy hangszerbemutatón, egy gimnáziumban, egy általános iskolában vagy – adja Isten! – egy óvodában kapcsolatba hozzam vele a gyerekeket. Jó lenne, ha a pengetős hangszerek közül hamarabb jutna eszükbe a csodálatos, magyar gyökerű koboz, mint például a hawaii ukulele. Épp azért szeretek koncertpedagógiával foglalkozni, mert általa interaktív koncerteken mutathatom be a hangszeremet.

Most tavasszal doktorálsz kobozművészként, a doktori disszertációd munkacíme: A kobozjáték gyakorlata egy moldvai magyar falu zenei életében. Melyek a disszertációd alappillérei, mit fogalmazol meg benne?

Hiszek a tudás megosztásában és az azáltal történő kollektív fejlődésben. Olyan disszertáció készítését tűztem ki célul, amely könyvként – immár a második példatáramként – kiadva segítheti az egyetemisták tanulmányait és eljuthat a középiskolásokhoz, akik felkészülhetnek belőle a zeneakadémiás felvételire. Két olyan idős mester, úgynevezett „adatközlő” – Butak György és Gyöngyös György – szólóanyagát jegyeztem le és elemeztem benne, akik hagyományos közegben, tehát apjuktól, nagyapjuktól vagy épp a falubeli romától tanulták a mesterséget, amit a saját kis közegükben műveltek. Az ilyen zenészek munkáit gyűjtötte Bartók és Kodály is. Határon túl, román nyelven kutattam, és több tíz éves viták témájára sikerült pontot tennem a munkám során, például a kettejük közti kapcsolat témájában.

Idén 15 éves a Bordó Sárkány. Mi jellemzi az elmúlt másfél évtizedet?

Gyönyörű, viharokkal és nyaralásokkal tűzdelt 15 év van mögöttünk. A zenekart megálmodó Dickmann Rolanddal ketten vagyunk alapítás óta  a Bordó Sárkányban, amelynek mára erős magja alakult ki a néhány évvel ezelőtti tagcseréket követően. Ez a legrégebb óta működő zenekarom.

A közönségünk tagjai azt mondják, érzik, hogy szívvel-lélekkel zenélünk, és hálásak, hogy szívvel, lélekkel, energiával átitatott muzsika sugárzik rájuk – még az is ezt mondja, aki alapvetően nem ilyen stílusú zenét hallgat. A régi nevünk Bordó Sárkány Régizene Rend, amiből pár szót elhagytunk ugyan, de a lovagrendi jelleg megmaradt. A Sárkány Rend volt a Luxemburgi Zsigmond által alapított második világi lovagrend Magyarországon. A Bordó egy szakszóra utalva a zenénkben jelen lévő folyamatos basszushangzást is jelenti. Nem mellesleg fontos nekünk a mitológia, a Bordó Sárkány pedig egy középkori mitikus lényt tár a szemünk elé. Missziónk az értékőrzés, az értékátadás és a „Bordó Sárkány-feeling” megtapasztaltatása.

Mi ez a „feeling”?

Ez szakralitással átjárt középkori rock and roll, középkori világzene. Ez időnként vagány, időnként lágy, érzelmes, trubadúr. Széles skálán mozog a zeneiségünk, a szent énekektől a metálhimnuszig terjed a spektrumunk. A Bölcs Alfonz kasztíliai király repertoárjából és idejéből, az ezerháromszázas évekből származó Mária énekét rockosan, de a szentségét megtartva játsszuk. Ezen túl játszunk magyar népzenei feldolgozásokat, van/volt egy kelta vonalunk is, és ötünk zeneiségét magába foglaló, középkorias köntösbe ültetett rock-, metál-, nép- és popzene elemeit összesűrítő és megszólaltató saját dalokat is alkotunk. Talán épp a sokszínűség miatt ér el a zenénk széles körben a szívekhez.

A megalakulásotok óta 17 országban adtatok már koncertet, többek közt Norvégiában, Észtországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Lengyelországban és Németországban is. A külföldi tapasztalataitok tágították vagy finomították az eleve széles zenei spektrumotokat?

Abszolút, mégpedig az inspiráló zenei fúziók megélése által. Szeretem azokat a koncerthelyszíneket – gyakran járunk ilyenekre például Norvégiába, Észtországba, Erdélybe, Franciaországba –, ahol több középkori vagy népzenével foglalkozó, tehát hasonló stílusú, de saját nemzeti kulturális jegyekkel átitatott zenét játszó zenekar lép fel, hiszen ilyenkor sűrűn összeülünk, beszélgetünk és óriásiakat jammelünk, muzsikálunk, bekapcsolódunk egymás zenéjébe. Legutóbb Németországban éltünk át ilyet, ennek az eredménye hallható is lesz a terv szerint a következő, hetedik lemezünkön. Az Avaldsnes című dalunk is így született egy norvégiai élményt követően.  

Milyen szellemiségben születnek a szakrális és egyben örömteli, szórakoztató dalaitok, dalszövegeitek?

A HolddalaNap Zenekar énekesnője, Gulyás Anna szokta mondani, hogy a szakralitást nem csupán ülve imádkozásban lehet megélni, hanem felszabadult táncolásban és mulatásban is. A moldvai csángók a templom után muzsikálnak, táncolnak. Mi is ilyen szellemiségben alkotunk szakrális és egyben szórakoztató dalokat. A szövegeink mindig többdimenziósok, Dickmann Roland írja őket, aki gyakran szimbólumokat fogalmaz meg. Ilyen például a madár, ami túlmutat az állaton, az ég és a Nap – a fizikai és a szellemi sík – összekötőjét jeleníti meg.

Április 11-én a debreceni Kölcsey Központban tartjátok a Főnix és Sárkány című jubileumi koncertet, ahol felvétel is készül. Mi teszi különlegessé ezt a május 24-i budapesti koncerteteket megelőző ünnepi alkalmat?

Az összes valaha volt Bordó Sárkány-tag fellép az este folyamán, hiszen nekik is fontos a zenekar. Különböző magánéleti okok miatt kellett annak idején távozniuk, de mind jó szívvel gondolunk egymásra, és nekik is örök életre szóló élmény a Bordó Sárkány meg a hozzá tartozó „feeling”.

Az erről készülő felvételből alkotjuk meg a hatodik lemezünket, ami egy koncertalbum lesz. Az estén velünk tart Bolyki Sári, kiváló népi és jazzénekes, billentyűs zenész is. Valamint, ahogy minden koncertünk után, úgy itt is időt szentelünk majd a közönségünkkel való találkozásra. Erre nem csupán a hallgatóink tartanak igényt, számunkra is valódi feltöltődés, nagyon szeretjük. A fotózkodásokon túl beszélgetéseket, eszmecseréket folytatunk, személyesen kapcsolódunk az emberekkel.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu