A szláv zene remekei Miskolcon

Egyéb


operafesztival_sajttajd__yt20080117003.jpg
Budapest, 2008. január 17. Káli Sándor, Miskolc polgármestere beszél, mellette Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára és Bátor Tamás, a Miskolci Operafesztivál Kht. ügyvezető igazgatója a Miskolci Operafesztivál kampánynyitó sajtótájékoztatóján az Operaházban.

Átalakult a belváros, kicsinosították a tereket, főutcákat, évente átadtak valami újat-szépet a seregszemle nyitása előtt. Erről beszélt nem kevés büszkeséggel Káli Sándor, a város polgármestere a mai budapesti sajtótájékoztatón. Tervezik, hogy 2010-ben csatlakoznak kínálatukkal a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programjához.

 
Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára azzal a megállapítással kezdte mondandóját, hogy a "Bartók +... fesztivál nemcsak a városon nőtt túl, hanem az országon is. Nemcsak a közönség tódul, hanem már a nemzetközi szaksajtó is érdeklődik utána. És a külhoni társulatok produkciói a hazai operajátszásra is hatással vannak. Végezetül az államtitkár bejelentette, hogy akárcsak eddig is, a fesztivál idén is megkapja a 100 millió forintos támogatást a kulturális tárcától.
 
Bátor Tamás operaénekes, a rendezvény igazgatója, ahogy aposztrofálták, "lelke", az idei fesztivál kínálatáról számolt be, jelezvén mindenki előtt, hogy Bartók zenéjén túl, az a bizonyos "+"  2008. június 11. és 22. között a szláv muzsikát jelenti. A környező országok zenei, operaházi kiválóságait hívták meg Kassától Kijevig, a világjáró, grúz basszustól (a nyitókoncert énekesétől, Paata Burchuladze-tól) Moszkváig.
 

polgargyorgy_tokodyilonad__yt20080117005.jpg
Polgár László és Tokody Ilona

A szláv operairodalom legendás és kevésbé ismert remekei szólalnak meg a különféle helyszíneken. Úgymint a garantáltan telt házas (emiatt két este látható) Hattyúk tava a kijevi Tarasz Sevcsenko Opera és Balettszínház előadásában; Janacek Jenufája a Magyar Állami Operaház együttesével, a címszerepben a világhírű, berlini Anja Siljával (miután Marton Éva elfoglaltsága miatt nem vállalta a föllépést); Prokofjev Rómeó és Júliája, illetve Dvorak Ruszalkája (a Kassai Állami Színház vendégjátékában); Muszorgszkijtól a Borisz Godunov, illetve Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-je (Moszkvai Helikon Színház); Csajkovszkij Anyeginjét a híres német rendező, Peter Konwitschny színrevitelében, a Pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában láthatjuk. Műsoron lesz még Smetana: Az eladott menyasszony (Debreceni Csokonai Színház, Andrzej Rubien rendezésében) című operája; Rimszkij-Korszakov ritkán látható Szadkó-ja a Szegedi Tudományegyetem Zenei szakának előadásában; Prokofjev Péter és a farkasát, Mácsai Pál narrációjával a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adják elő; a Miskolci Nemzeti Színház és az operafesztivál közös produkciójaként pedig Sztravinszkijtől A katona története kerül színre Krámer György koreográfiájában. A világhírű magánénekesek estjein Polgár Lászlót, Nyesztyerenkót, Tokody Ilonát (pályájának 30. jubileumán), továbbá Horgas Eszter fuvolaestjét és Virágh András orgonakoncertjét hallgathatjuk. Opera-filmvetítések, bábszínházi előadások, szabadtéri programok, elméleti előadások, és egyéb műsoros estek vonzzák a törzsközönséget és az operakedvelőket.