Szlimmy: Nem attól jó egy szám, hogy azt hallgatják a legtöbben

Miként tudtad érzékletesen megfogalmazni az akár szavakon túlmutatóan mély megéléseidet?

Ez az album egy nagy útkeresés eredménye. Az elején még nagyon nem találtam magam, ahogy azt sem tudtam, hogy pontosan mit szeretnék átadni ezekkel a számokkal. Eleinte a közönséget próbáltam kiszolgálni velük. Miután az elkészülésüket követően, a hallgatásuk közben ráébredtem erre, már nem is igazán láttam az értelmüket. Ekkor nagyon stresszes időszak vette kezdetét. El kellett döntenem, hogy másoknak akarok-e megfelelni és ezért minél könnyebben fogyasztható, minél inkább pop hangzású dalokat csinálok a befutás érdekében, vagy önazonosan és kevésbé popzenei stílusban alkotok, ami talán nem hoz akkora sikert.

A stressz, a túlgondolás, az önmarcangolás és az önmagammal vívott harc után rájöttem: jobb, ha nem másoknak akarok imponálni, hanem olyan zenét csinálok, ami totál én vagyok, hiszen épp így lesz igazi és eredeti a zene, és épp így fognak tudni kapcsolódni hozzá az emberek. Ha nem az igazi Balázst adom át a számokban, akkor teljesen fölösleges létrehozni őket.

Hogyan határozod meg azt a Balázst, aki most, ebben a pillanatban önazonosan te vagy?

Nem valószínű, hogy fixen be tudom határolni, be tudom „dobozolni” ezt a karaktert, hiszen, ahogy a kérdésed is utal rá, akár pillanatról pillanatra is változik abban a folyamatban, amiben ideális esetben egyre közelebb kerülök az igazi valómhoz. A Golyóálló és a Nóri című dalokban köszön vissza a leginkább az, hogy ki vagyok ebben az életszakaszban és mit szeretnék megvalósítani zeneileg.

Emellett hozzám közel álló, countrys, indie-s, folkos hangzása van. Folyamatosan változik, hogy milyen hangzás tetszik nekem, de szerintem ez a hangszeres irány lesz hosszú távon követendő számomra. A Nóri című dalban pedig felvállalom a játékos, naiv kisfiú énem. Úgy érzem, azokban a számokban tudok igazán önmagam lenni, amikben úgy adok át valamit, hogy közben hagyom magam játszani.

Mi fogott meg a hangszeres zenében?

Úgy érzem, több benne a lélek, és ilyen módon képes vagyok több lelkierőt átadni a hangszeres számokban. Épp az volt a gondom a popzenei hangzással, hogy bár szélesebb körben fogyasztható, nem tudtam annyi lelket beletenni, amennyit szeretnék – és ezért születtek egyből hangszeres dalaim a másoknak való megfelelés kényszerének elengedése után.

Milyen megélésből fakad a lelkierő, ami testet ölt a dalaidban?

Egy klasszikus elsőszerelem-sztoriból, hogyan is éltem túl egy hároméves kapcsolat végét. Nem a szeretet hiánya választott el minket egymástól, hanem az, hogy nagyon eltérő élethelyzetben voltunk. Sokkoló volt belátni, hogy a szerelem nem feltétlenül elég egy igazán jó kapcsolathoz, nem visz át mindenen. Amikor ez történt, bele tudtam temetkezni a Röppenjünk című lemez munkálataiba, de amikor annak a munkafolyamatnak is vége lett, szembe kellett néznem azzal, hogy most teljesen újjá kell építenem magam. Azóta több mint egy év telt el, és sokkal jobban vagyok, mint korábban. Jó tanulság volt számomra, hogy jó felfogással és jó hozzáállással még erősebbé válok a legnagyobb nehézségekkel való szembenézést követően. Még sosem éreztem magam olyan erősnek, mint most.

Emellett mit ismertél fel önmagaddal és a zeneiségeddel kapcsolatban a mélypont megélése közben?

Mivel korábban sosem voltam igazán egyedül, nem voltam rákényszerítve arra, hogy kizárólag önmagam társaságát élvezve elgondolkozzak magamról. Ennek a gondolkozásnak az egyik első felismerése az volt, hogy nem is szeretek egyedül lenni, hiszen nem érzem jól magam a bőrömben – márpedig ez nem jó, stabil alap nélkül nem lehet építkezni. Ennek az alapnak a megerősítésén dolgoztam az elmúlt időszakban, sikerrel.

Beláttam, hogy nem feltétlenül attól jó egy szám, hogy azt hallgatják a legtöbben. Persze, jó lenne zenélésből élni, de megértettem és elfogadtam, hogy mindenekelőtt az a dolgom, hogy átadjam a bennem lévő lelkiséget és valamilyen szinten gyönyörködtessek a dalaimmal. Ennek a megvalósításához pedig, ismétlem: csak bíznom kell önmagamban. Ez a bizalom még érik, időnként elvesztem, aztán pedig újra visszaszerzem, de egyre kevésbé kérdőjelezem meg, hogy jó-e, amit csinálok. A lényeg az, hogy csináljam.

Hogyan, milyen alkotófolyamat útján írod a dalszövegeidet?

Van, amikor kigördülnek a sorok. Ezeket egyfajta túlvilági inspirációból fakadó szövegeknek érzem, amiket isteni érzés összerakni. A Golyóálló című dal szövegének megírása is így történt. Emellett vannak nagyon melós, gondolkozós folyamat során készülő szövegek is. Gyakran előfordul, hogy elkezdek írni egy számot egy adott napon, és kifolyik belőlem a szöveg nagy része. De emellett napközben végzem a civil munkám, estére elfáradok, és másnapra marad a szöveg befejezése. Ez volt a Nóri című dal esetében.

Még ha csak egy nap is telt el az írás megkezdése óta, nagyon nehéz előhívni azt a víziót, ami a kezdéskor a fejemben volt és azt, ahogy – és akinek – éreztem magam az írás során. Ilyenkor nemcsak hosszú-hosszú órákat, de akár napokat is képes vagyok ülni egy szövegen.

Hogyan tudsz igazán jelen lenni a pillanatban az „itt és most” megéléséből fakadó, az alkotásban támogató koncentrált fókuszálás megvalósítása érdekében?

Akkora szenvedély számomra a zene, hogy nem tudom nem komolyan venni. Mindig itt van a fejemben. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolkoznék azon, hogy hogyan lehetne fejleszteni, előrevinni a zeném. Ez nem csak egy hobbi számomra. Komolyan gondolom. A legnagyobbak között szeretnék lenni, vagyis szeretnék olyan messzire – magasra – jutni a zenémmel, amennyire csak tudok, és tudom, hogy ennek a megvalósításához melóra van szükség. Szóval, nincs mese, fókuszálni kell.

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu