Szóval és karddal
Ludovít Stúr 1815. október 28-án született Zayugrócon (Uhrovec), Samuel Stúr és Anna Michalcová második gyermekeként. Tanulmányait a győri evangélikus algimnáziumban kezdte meg, később a pozsonyi evangélikus líceumban pallérozta tovább elméjét. Pozsonyba érkezése után nem sokkal a líceum mellett működő Cseh-Szláv Intézethez kötődő Cseh-Szláv Társaság tagja lett, később annak titkári, majd alelnöki tisztét töltötte be. A Helytartótanács tiltó határozata után a társaság informális keretek között működött tovább, a munka később a Cseh-Szláv Nyelv és Irodalom Intézete égisze alatt folyt. Stúr később Halléban tanult, majd hazatért Pozsonyba.
Első kéziratban maradt politikai röpiratát 1841-ben írta meg A szlovákok ó-és újkora címmel. A negyvenes években többször is lapengedélyért folyamodott, de kérelme a hatóságok elutasításával találkozott. 1843-ban fordulóponthoz érkezett a mozgalom, miután a Kossuth György által vezetett turóci nemesek támogató petíciójának hatására Stúr, Michal Miloslav Hodza és Jozef Miloslav Hurban a közép-szlovák nyelvjárást választották irodalmi nyelvnek. Az egyre inkább öntudatára ébredő Stúrnak a líceum vezetősége ezután megtiltotta, hogy a hallgatóknak előadást tartson, ezért az órák a lakásán folytak tovább.
A lapengedélyt végül 1845-ben kapta meg, ekkor jelenik meg szerkesztésében a Slovenskje národnje novini (Szlovák Nemzeti Újság) első száma. A magyarországi nagypolitikába 1847-ben kapcsolódott be, mikor is Zólyom város tanácsa követnek küldi. Az utolsó rendi országgyűlésen nemcsak a szlovák ügyért harcol, több beszédet is mond többek között a közteherviselés, a magyar nyelvről szóló törvény, illetve az úrbér tárgyában. Az 1848-as eseményekbe bekapcsolódva felszólalt a prágai Szláv Kongresszus cseh-szlovák szekciójában, majd Bécsben fegyveres harcot készített elő. A szeptemberi hadjárat végeztével vérdíjat tűztek ki a fejére, Kossuth Lajos ? ekkor mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke ? hazaárulónak nevezi. Bátyja, Karol halála után Modorba költözött. Itt éri utol a halál vadászbaleset közben, 1855-ben.
Egy Kossuth a szlovák ügyért
Ugyan a szerzőnek nem célja a deheroizálás, a legtöbb, forrásokkal nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható mítosszal egyszer és mindenkorra le kíván számolni. Demmel József érdeme, hogy a magyar és a szlovák nemzeti narratíván felülemelkedik, s mind a hazai mind a határon túli, a 19. századi Magyarország nemzetiségi politikájának megismerésére-megértésére ballasztként nehezedő tévképzetet elutasítja, s a leegyszerűsítő magyarázatokat források bemutatásával üresíti ki.
Demmel József például emiatt tartotta fontosnak megvizsgálni azt, hogy a pénzszűkében levő Stúr miért vállalt házitanítói állást a tőle teljesen másként gondolkodó, a vármegyei nemesség élharcosaként küzdő Prónay Sándoréknál ? szerinte ezt csak a több szempontú vizsgálódás, pontosabban a korabeli evangélikus társadalmi kapcsolatok természetének megismerésével érthetjük meg. A szlovák történetírás szerint a Stúr legnagyobb ellenségének számító Zay Károlyt és a róla kialakult negatív képet is árnyaltan kell kezelni ? figyelmeztet a szerző, aki nem egyszerűen a nemzeti ellentétek kibékíthetetlenségével magyarázza kapcsolatukat. A történész forrásokkal bizonyítja, hogy Zay Stúr legfontosabb patrónusa volt, Stúr pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zayt főfelügyelővé válasszák.
A szlovák szakirodalom alig foglalkozik Stúr magánéletével, de a közbeszédben sokszor felvetődik a kérdés, hogy vajon homoszexuális volt-e a politikus. Ugyan ? emlékeztet a szerző ? a korabeli Európában létező, férfiakból álló nemzeti szervezetek között nem volt olyan, amelyben megkövetelték volna a tagok nőtlenségét (márpedig Stúr ezt tette), és tudjuk róla, hogy a "férfiak barátságát" többre tartotta, mint a férfi és nő közti viszonyt, a homoszexualitás elméletét azonban ennél konkrétabb források nem támasztják alá.
Demmel József Stúr legfontosabb és legmaradandóbb tettének a cseh nyelvvel és a szláv kölcsönösség eszméjével való szakítást, illetve a közép-szlovák nyelvjárás irodalmi nyelvként való kiválasztását nevezi. A szerző végigvezeti az önálló szlovák nyelv kialakulásának folyamatát, s arra a megállapításra jut, hogy a Kossuth Lajos nagybátyja, Kossuth György vezette turóci kis-és középbirtokosok támogatása nélkül erre bizonyosan csak később, vagy más formában került volna sor.
Mint azt a történész a Múlt-kornak kifejtette: a szlovák-magyar ellentét legneuralgikusabb pontja egyértelműen 1848 és a fegyveres küzdelmek megítélése. "Arra, hogy a szlovák és a magyar történészek történelemértelmezése milyen szélsőségesen különbözhet egymástól, 1848 megítélése jó példa. Štúrékat még a legnevesebb magyar történészek is csupán háttérbázis nélküli értelmiségieknek tartják, akik népfelkelést sem tudtak kirobbantani, és külső segítséggel, hazaárulást elkövetve próbálták felosztani az országot. A szlovák történészek ezzel szemben azt mondják, hogy a szlovák vezetők baráti jobbot nyújtottak, amire a magyarok elfogatóparancsot adtak ki rájuk. A mechanizmus tehát ugyanaz: toljuk a másikra a polgárháború kirobbantásának a felelősségét, ami nyilván sokkal egyszerűbb dolog annál, mint hogy megpróbáljuk megérteni az egyes szereplők tetteinek valódi mozgatórugóit. Kétségtelen, hogy közjogi értelemben Štúr hazaárulást követett el 1848-ban, de soha nem értjük meg, hogy miért tette ezt, ha csupán a diabolizálás eszközével élünk" ? így a szerző.
