Szobrot avattak Takáts Gyula tiszteletére Kaposváron

Kultpol

A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, Kossuth-, kétszer József Attila- és egyebek mellett Baumgarten-díjjal is kitüntetett költő, író, műfordító és tanár, Kaposvár díszpolgárának pályája átívelt az irodalomtörténet 20. századi korszakain.

Takáts Gyula személye összekötötte a magyar irodalom meghatározó, zseniális művészeit, Kaposvárt bekapcsolta az ország irodalmi vérkeringésébe, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula rajta keresztül is kapcsolódik a városhoz. A költő „az utolsó a nagyok közül", aki személyesen ismerte Rippl-Rónai József festőművészt.

Szita Károly felidézte, ahogy Rippl-Rónai, úgy a tabi születésű Takáts Gyula is Kaposvárt választotta lakhelyéül, ahol választásának értékét felismerve nagyra becsülték, elismerték őt. Példaként említette, hogy az írót 1947-ben „örökbe fogadta" Kaposvár egy nehéz körülmények között élő írók megsegítésére indított országos akció nyomán, így vált lehetővé, hogy „teljes tehetségét" az irodalomnak szentelhesse.

Talán ennek az örökbefogadásnak is köszönhető, hogy végakaratában kaposvári lakóházát, képgyűjteményét, könyvtárát és levelezését az önkormányzatra hagyta – jegyezte meg. Kiemelte, hogy Takáts Gyula otthona 2010-ben emlékházként működik, 2012 óta a megyei-városi könyvtár az író nevét viseli.

Kiss Norbert Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese arról szólt, hogy Takáts Gyula életműve több mint 30 verseskötetből, 3 regényből, 2 ifjúsági regényből, egy elbeszéléskötetből, 11 esszé- és tanulmánykötetből, 4-4 napló- és levelezéskötetből, több tucat műfordításból áll.

Nincs még egy olyan alkotó a magyar irodalomban rajta kívül, aki olyan erősen, annyi szállal kapcsolódott volna a Pannon tájhoz, Somogyhoz, a Balatonhoz anélkül, hogy provinciálisnak, helyhez kötöttnek lehetne bélyegezni.

A Takáts Gyulára keresztelt és a mellszoborral együtt átadott tér 21 millió forintból újult meg. A közterület korábban a proletárdiktatúra hívéül szegődő és műveivel Rákosi Mátyás elismerését is kiváltó író-humorista, Gábor Andor nevét viselte.

Fotó forrása. Kaposvár most