Szobrot kapott a "szivárványtáncos"

Egyéb

(MTI) - A márvány talapzaton álló bronzból készült mellszobrot Farkas Pál szekszárdi szobrászművész készítette el, az alkotást Iványi Gábor metodista lelkész szentelte fel. A rendezvényen jelen volt Kiss Péter kancelláriaminiszter és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke is. Az avatás után roma zenekarok, táncosok, egykori barátok és zenésztársak műsorral idézték fel az együtt töltött pillanatokat, miközben archív videó- és fényképfelvételeket vetítettek a legendás cigánytáncosról.

 
Balogh Béla a szatmári Nagyecsedről érkezett a fővárosba, majd az idén 30 éves, roma folklórt játszó Kalyi Jag zenekarral 1983-ban megnyerték a Ki mit tud? versenyt. Még ugyanabban az évben az országos szólótánc-fesztiválon a néptáncosok között a legjobbnak bizonyulva elnyerte az aranysarkantyú díjat. Táncolt, szájbőgőzött és kannán is játszott.
 
Egy interjúban így vallott magáról: "megszülettem Magyarországon, jog szerint magyar állampolgárnak. De ha táncolok, akkor mutatom meg, kiféle-miféle vagyok. A tánc mutatja meg bennem a tudatot, hogy miként éljek. Eljárok mindent, ami tánc. Itt fogalmaztam meg magamnak, a fővárosban, hogy aki a XX. század végén Európába születik, az európai".
 

baloghbela_szobor_kisspeter_kolomparorban_d__hb20080704005.jpg
Balról: Kiss Péter és Kolompár Orbán

Balogh Béla táncmozdulatai közben sokszor megállt, olyanná vált, mint egy szobor, ez a hosszan kitartott pillanat is maga volt a tánc, s amikor végre megmozdult, mindenkiből felszakadt a levegő. Ez volt a beteljesedés.

 
Korai, 1995-ben bekövetkezett halála óta családja és barátai őrzik szellemiségét, amely az általa alapított Lindri (Álmok) együttesben ma is él. Keserű Judit és Rónai Ferenc A szivárványtáncos címmel portréfilmet készített róla.
 
Az Országos Cigány Önkormányzat közgyűlése 2003-ban úgy határozott, hogy Balogh Béla születésnapját, november 9-ét a cigánytánc ünnepnapjaként tartják számon.