Szokolay Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól az Uránia Nemzeti Filmszínházban csütörtök este.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szervezésében, jótékonysági est részeként vetítették Somossy Barbara, az SZFE hallgatójának Szóló című kisjátékfilmjét. A mű bemutatja Szokolay Balázs, a nemzetközi zenei élet meghatározó alakjának küzdelmét gyógyíthatatlan betegségével, a szembenézést művészi kifejezésének fizikai ellehetetlenülésével.

Somossy Barbarával készült interjúnk itt olvasható.

Az est felhívta a figyelmet, hogy
Szokolay Balázs mellett számos művész küzd olyan betegséggel, amely
lehetetlenné teszi művészi tevékenységük folytatását.

Az SZFE kötelességnek érzi az ügy mellé állni, ezért együttműködve a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványával az alábbi számlaszámra várja a jótékonysági felajánlásokat a zongoraművész megsegítésére: Unicredit – 10918001-55555555-55555555, a közleményben kérik feltüntetni: Szokolay Balázs kezelésére.

Nyitókép: Zeneakadémia/Mudra László