Számtalan program, csaknem háromszázezer kölcsönzött dokumentum, közel háromszáz szolgáltatóhely és Minősített Könyvtár cím – ez a pécsi Csorba Győző Könyvtár tavalyi mérlege.

A megye szinte összes településén megtalálható az intézmény valamilyen formában, hiszen ha nem könyvtári szolgáltató tér működik a kistelepülésen, akkor a két könyvtárbusz egyike látogat a falvakba. A könyvtár tehát igyekszik szolgáltatásait minél közelebb vinni az olvasókhoz.

Emellett folyamatosan fejlesztenek, 2019-ben a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárának hírlapolvasója, valamint a Pinokkió Gyermekkönyvtár belső tere is megújult, a Belvárosi Fiókkönyvtárban pedig közösségi teret alakítottak ki. Számos könyvtári programot szerveztek, amelyek egy részét külső helyszínen tartották meg, amelyek mintegy negyvenezer embert vonzottak. Legnagyobb eredményüknek a Minősített Könyvtár cím elnyerését tartják, amely mögött hosszú évek munkája áll.

Pályázatukat 2019 szeptemberében nyújtották be, majd egy alapos helyszíni vizsgálat után a szakértők javasolták a díj odaítélését. Az intézmény 2016 tavaszán kezdte el a felkészülést, amely során az elmúlt években egy új minőségirányítási rendszert vezettek be. A rendszert azóta is folyamatosan fejlesztik, amelynek lényege, hogy tudatosan partner- és szolgáltatásorientált módon végzik tevékenységüket. Az intézmény igyekszik az olvasókat, felhasználókat a lehető legjobb minőségben kiszolgálni, a visszajelzésekre reagálni, emellett szolgáltatásaikat is folyamatosan fejlesztik. A cím elnyerésével ezt a munkát ismerték el.

Forrás: bama.hu