Szkárosi Endre elmondta, az irodalomtörténész a 2020-ban, a Jelenkor Kiadónál, az író születésének centenáriumán megjelent Mészöly-monográfiájával érdemelte ki az elismerést.

„Magisztrális monográfia a mészölyi életműről, amely mögött tíz évi munka van. Erőteljes, részletgazdag, koherens mű, amely gondosan kibontotta azt a sokféle kontextust, amelyet Mészöly művei magukban hordoznak” − mondta az alelnök. Hozzátette: utoljára 1996-ban Thomka Beátától jelent meg hasonló monográfia, akinek pécsi doktori iskolájában tanult a szerző is.

Szolláth Dávid irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, a Jelenkor című folyóirat korábbi szerkesztője 1975-ben született Kecskeméten.

Doktori disszertációja A kommunista aszketizmus esztétikája címmel a Balassi Kiadónál 2011-ben jelent meg, Bábelt kövenként címmel 2019-ben láttak napvilágot irodalomtörténeti esszéi. Tagja volt annak a csoportnak, amely 2012-ben újra lefordította James Joyce Ulysses című regényét.

Kiadójának ajánlása szerint Mészöly-monográfiája alapos elemzés tárgyává teszi az író műveit és irányváltó pályaszakaszait, körültekintően vizsgálja történeti és világirodalmi kontextushoz való kapcsolódásukat, és a mészölyi hagyománynak a kortárs magyar irodalmi folyamatokra, szerzőkre gyakorolt hatását is igazolja.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést; 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948–1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963–2014), Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba és Lábass Endre, Szvoren Edina és Csabai László kapta meg a díjat.

Az egyesület idén is odaítélte a Mészöly Miklós-emlékplakettet, amelyet ezúttal Ablonczy Anna kapott Mészöly Miklós felesége, Polcz Alaine író (1922–2007) hagyatékának gondozásáért.

Képek: Szolláth Dávid a Mészöly 100 Heiman Kulturpikniken, Szekszárdon, június 5-én. Fotó: Székelyhidi Zsolt