Szombat Éva fotói boldogságkeresésre ösztönöznek

Szombat Éva 2017-ben kezdte el azt a fotósorozatát, amelyben nőket fotózott le a szexuális játékszereikkel. Szándéka az volt, hogy olyan diskurzust nyissanak meg a képei, amelynek során szexualitásról, vágyakról és traumákról, maszturbációról és orgazmusról szégyenérzet és félelem nélkül lehet beszélni. Felhívására nagyon sokféle nő jelentkezett különféle történetekkel, és ez az egész projektet új fénytörésbe helyezte. Ha kronologikusan tekintünk végig a fotókon, akkor látszik, hogy Szombat Évát egyre kevésbé a játékszerek sokfélesége izgatja. A tárgyak jelentősége elvész, ám egyre fontosabbá válik birtoklóik személyisége, története, és az, hogy ezt a fotográfia nyelvén miként lehet ábrázolni.

Az egész projektnek nagy lendületet adott, amikor a művész megtalálta a nagymamája emlékkönyvét, amelybe 1943 és 1947 között kerültek bejegyzések.

Az üzenetek életre felkészítő jótanácsok voltak a barátnőktől, és többnyire arról szóltak, hogy ha nőnek születtél, akkor szerénynek és engedelmesnek kell lenned. A patriarchális világban az a nő sorsa, hogy kiszolgálja a férje igényeit, tűrjön, és tanulja meg a vágyait elnyomni. Bár az emlékkönyv születése óta sok évtized telt el, szociális konvencióink nem sokat változtak az idők során. Szombat szándéka a fotókkal az, hogy érvénytelenítse ezeket a normákat. Hogy rávilágítson: a nőknek éppúgy vannak vágyaik, mint a férfiaknak, és hogy ez teljesen helyénvaló.

Az öt éve tartó projekt most csúcsponthoz érkezett el: a Longtermhandstand galériában összegző kiállítás nyílt a képekből. Valamint megjelent egy könyv, ami jóval több mint az elkészült fotókból összeállított katalógus, hiszen a projektben részt vevők történeteit is olvashatjuk benne.

A kiállítás a budoárok világát idézi. Az egyik terem nagy ágyára leheveredhet a látogató, és fekve lapozgathatja végig a könyvet, vagy a szexualitásáról merenghet a falon lógó képek társaságában. Az ablakokat vörös függönyök fedik, rajtuk Girls, girls, girls neonfelirat, a másik teremből pedig egy ablakon keresztül vörösen megvilágított térbe leshetünk be. A befogadó voyeurnek érzi magát, aki bepillanthat a fotókon szereplő nők privát életébe. De ez olyan, otthonos környezet, ahol ő is megnyílhat, és a szexualitásához kapcsolódó gondolatok ébredhetnek benne. És ez így is van: a tárlatvezetéseken részt vevők rendre mesélni kezdik a maguk történeteit.

A tárlat egyik emblematikus darabja a fakeretbe zárt, neonos árnyalatokban úszó fotó, amelyen egy maréknyi ibolyát szájpecek ölel át.

Az ibolya a női finomságot, együgyű ártatlanságot szimbolizálja, és visszautal a már említett emlékkönyvre, amelybe gyakran kerültek bele a nőt a kék ibolyához hasonlító versek. A szexuális játékszerrel körbefont virág azonban már azt állítja, hogy a női személyiség árnyaltabb ennél. A vadság, a határozottság és a durvaság szintén lehet női minőség.

A kiállításon ugyan nem szerepelnek a fotók mellett a történetek, ám Szombat képei egészen beszédesek. Sokszor szinte magunk előtt látjuk a képek hőseinek traumáit, történeteit.

Ezek a fotók a szexualitás, cipelt traumáink, a szégyenérzet és a vágyak, valamint az elfogadás és a lázadás képei. Szombat egyik alanya így fogalmaz erről a könyvben: „Mindig nagy kérdés, vajon követnünk kell-e a mintákat. Nem akarsz így vagy úgy csinálni dolgokat, de bizonyos okból a végén mégis ezt teszed. Mert a véredbe, a génjeidbe ez van kódolva.” Nagyon nehéz eltérni az örökölt mintázatoktól, fellázadni ellenük, vagy felszabadulni a súlyuk alól. Szombat Éva fotói is azt mondják: óriási bátorság kell annak felismeréséhez, hogy a társadalmi elvárások korlátozzák a személyiségünket. Az pedig már végtelennek tűnő merészségnek tűnik, hogy szembe is menjünk velük.

A Longtermhandstand galériában látható fotók azonban reményt adnak, hogy igenis ki lehet lépni az elvárások, kötelességek mezejéből, és fel lehet vállalni azt, akik valójában vagyunk.

Szombat Éva képei ugyanis azt közvetítik, hogy bár még mindig férfiak által uralt világban élünk, egyéni szinten már meg tudjuk teremteni a magunk számára a szabadságot és a boldogságot. Olyan példákat tár elénk a fotóival, amelyek a női bátorságról, boldogságkeresésről és -találásról szólnak. Elhiteti velünk, hogy mi is beszélhetünk nyíltan a szexualitásunkról. Hiszen ha mások megosztották történetüket, és vállalták, hogy az alkotó kamerája elé állnak a vágyaikkal, akkor mi is megtehetjük, hogy szembeszállunk a társadalmi beidegződésekkel. Hogy megtanuljuk felismerni a vágyainkat. E tekintetben e projekt társadalmi változásokat is képes lehet indukálni. 

A képek között sétálva a befogadó maga is felszabadulttá és boldoggá válik.

Ezek a rózsaszín ködbe vont csendéletek ugyanis pozitív példákat mutatnak fel. Olyan nőket látunk, akiknek sikerült magukra ismerniük ebben a determinált környezetben. Az egyedileg megalkotott, rózsaszín keretekbe installált fotók felhőtlen, lebegő atmoszférája könnyen befogadható. Szombat Éva célja az, hogy rádöbbentse az embereket: az élet nem is olyan szörnyű – csak akkor, ha hagyjuk, hogy a borzalmak a fejünk fölé nőjenek.

Szombat Éva I Want Orgasm Not Roses című kiállítása a Longtermhandstand galériában, február 10-éig látogatható. A Kehrer Verlag és az Everybody Needs Art kiadásában megjelent könyv a helyszínen megvásárolható.

Kiállításenteriőr-fotók: Weber Áron/Longtermhandstand