A római légiósoktól Ulyssesen át Thália papjaiig

Program

Ókori őrjárat, vásár a főtéren, jelmezes felvonulás, zászlóforgatók és kézművesek a Savaria Történelmi Karneválon. Kortárs művészeti programok James Joyce világhírű regényére emlékezve a Bloomsdayen. És ezzel még csak elkezdtük Szombathely gazdag kulturális programjainak felsorolását.

Szily János (Alkotmány) utca, a Savaria Történelmi Karnevál résztvevőinek felvonulása. Háttérben a Mindszenty József (Templom) tér sarkán a Savaria Gimnázium és Középiskolai Leánykollégium épülete. Fotó: Kelemen Zoltán / FORTEPAN
Szily János (Alkotmány) utca, a Savaria Történelmi Karnevál résztvevőinek felvonulása. Háttérben a Mindszenty József (Templom) tér sarkán a Savaria Gimnázium és Középiskolai Leánykollégium épülete. Fotó: Kelemen Zoltán / Fortepan

Ha közeledik augusztus utolsó hétvégéje, tudható, hogy Pannonia tartomány egykori székhelyén római légiósok felbukkanása várható. A Savaria-ünnepségek keretében már 1961-ben történelmi jelmezesek vonultak végig Szombathelyen, az egyetlen olyan Kárpát-medencei városon, amely ókori alapítása, azaz Krisztus után 43 óta napjainkig folyamatosan lakott település. A felvonulás korszakokra bontva elevenítette fel a város históriájának nevezetes eseményeit. 1969-ben a tanács úgy döntött, csak ötévente rendezik meg a karnevált, ezzel azonban hosszú időre meg is szűnt a program. Több évtizednyi szünet után, az államalapítás ezredik évfordulóján, 2000-ben indította el újra a város az ünnepségeket. Múltidézésre invitálták a helyieket és a Szombathelyre látogatókat: több napon át tartó összművészeti programmá alakulva, amely a Kárpát-medence legnagyobb történelmi hagyományőrző megmozdulása lett.

A rendkívül népszerű fesztiválon világ-, nép- és könnyűzenei koncertek, gyerekprogramok, színházi előadások, artista- és akrobataprodukciók, gasztronómiai élmények várják a háromnapos karneváli forgatagban elmerülőket. A Történelmi Témaparkban római légiósok és gladiátorok vitézkednek, és Szent István király korának harcosai is feltűnnek mellettük. A kovács- és bronzöntő műhelyek megmutatják, hogyan készültek a korabeli fegyverek. Élő történelemórának is tekinthetők a katonai hagyományőrzők izgalmas bemutatói.

James Joyce szobra. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu
James Joyce szobra. Fotó: Budai Kriszta / Kultúra.hu

James Joyce világhírű regényének, az Ulyssesnek a főszereplője, Leopold Bloom a történet szerint Szombathelyről származik. Kutatások bizonyítják, hogy valóban élt itt Bloom, vagyis Blum, magyarosan Virág család, a Fő tér 41-es számú házában. Erről egy különleges szoborral is megemlékezik a város – mintha az író egyenesen e ház falából lépne elő.

Joyce a regény megírásakor már elhagyta Dublint, és Triesztben telepedett le, nyelvtanítással keresve meg a kenyérrevalót. Az Adria-parti városban igazán vegyes összetételű lakossággal találkozhatott, köztük honfitársainkkal is, így kerülhetett a magyar szál az Ulyssesbe. A regény egyetlen napon játszódik: 1904. június 16-án Dublinban, s erről világszerte Bloomsday-napot szervezve emlékeznek meg.

Vas megye székhelye 1994-ben csatlakozott a Bloomsdayt tartó városok sorába. Az idén már harmincadik alkalommal került sor az ehhez kapcsolódó kortárs összművészeti fesztiválra. A Szombathelyi Képtár, az Iseum Savariense és a Bartókról elnevezett hangversenyterem utcája három napig zenei, irodalmi és képzőművészeti programoktól volt hangos. Joyce korszakos művének főszereplőjéről nevezte el alapítványát és annak képzőművészeti díját egy ír műgyűjtő házaspár, Mary McLoughlin és John Ward. Az elismerés célja, hogy magyar művészek nemzetközi szereplését támogassa. Az alapítvány létrehozott egy műgyűjteményt is feltörekvő fiatal magyar művészek munkáiból, amelyek jelenleg a városi képtár állandó kiállításán tekinthetők meg.

Szombathely zenei életében a jazz szerelmesei és képviselői számára a Lamantin Fesztivál kínál színvonalas programsorozatot. Márkus Tibor művészeti vezetése és kiváló muzsikustanárok együtt garantálják a Lamantin Improvizációs Tábor diákjainak zenei fejlődését. S nem mellesleg a Weöres Sándor Színház ideiglenesen Lamantin Klubbá alakult helyiségeiben esténként remek koncerteket hallgathatnak az érdeklődők a fesztivál ideje alatt. Az utolsó előadáson, a részt vevő diákok koncertjén már a friss inspirációk is hallhatók.

A komolyzene kedvelőinek a 2024-ben fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Savaria Szimfonikus Zenekar kínál kiváló programokat. 1962-ben alapította Petró János a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, amely 1974-ben alakult át és vált független, professzionális együttessé, a jelenleg is sikeresen működő Savaria Szimfonikus Zenekarrá. Az ünnepi évadban emblematikus tagjaikra emlékeztek azzal, hogy az általuk kedvelt darabokból válogattak a zenekar vezetői. Vajda Gergely karmester szerint „abban a városban, amelynek saját zenekara van, élet van”.

1995-ben alakult Szombathelyen bábszínház, amely két év múlva felvette az egykor a városban alkotó Gazdag Erzsi talán legismertebb versében szereplő Mesebolt nevet, és azóta is rengeteg örömteli percet szerez fiatal közönségének.

A helyi színjátszás hosszú, rögös úton jutott el az állandó társulatig és színházépületig. A reformkori magyar nyelvű színészet elindulásával több társulat megfordult Szombathelyen is. A kiegyezés után egyre nőtt az igény egy állandó kőszínház és társulat alapítására. 1880. augusztus 9-én nyílt meg a Vas Megyei Nemzeti Színház a Hauszmann Alajos tervezte városházával egy épületben. A kicsi, de elegáns nézőtér háromszázötven fő befogadására volt alkalmas.

Az ünnepélyes megnyitón a város szülötte, a népszerű pesti színésznő, Márkus Emília lépett először színpadra, testvére, Márkus Miklós Prológját adva elő, majd Csiky Gergely A proletárok című darabját játszották. A kor másik ünnepelt színésznője, Prielle Kornélia remek játékának is örülhetett ezen az estén a közönség. A színház látogatottsága sajnos elmaradt a remélttől, az alacsony bevétel az épület állagmegóvását sem fedezte, ezért 1907-ben be is zárták az intézményt. 1945. március 4-én angol és amerikai légi csapás érte a várost, amelyben a városháza és benne a színház megsemmisült. Ettől fogva folyamatosan napirenden volt egy új színház felépítése, de egyik terv sem valósult meg. Végül ugyan új épületet nem kapott, de 2007-ben Jordán Tamás igazgatásával megalakult a Weöres Sándor Színház, amely a korábbi helyőrségi kultúrközpont átalakításával lelt otthonra. Bizonyítja ezt a számtalan elismerés, köztük a POSZT, a Vidor Fesztivál, a Színikritikusok Díja, a színészek Jászai Mari-díja, a Magyarország Érdemes Művésze elismerés, amelyekben az elmúlt 17 év során részesült a színház és művészei.