Aki járt óvodába Magyarországon, biztosan ismeri a december 6-a közeledtével egyre gyakrabban ismételt versecskét: „Télapó itt van, hó a subája, / Jég a cipője, leng a szakálla…” Donászy Magda verse ritmikájával, könnyen megjegyezhető soraival minden gyermekszívbe gyorsan belopta magát. Az 1911-ben Szombathelyen született szerző nem készült költői pályára, kereskedelmi érettségije után könyvelőként dolgozott. 1929 és 1932 között két évig a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar irodalom szakos vendéghallgatója lett, s ez már előrevetítette irodalmi érdeklődését. 1935-ben férjhez ment, négy gyermeke született, először nekik kezdett verselni. 1942-től Kolozsváron élt, ahol jelentős szerepet vállalt a magyar kulturális életben.
A háború után Budapestre költözött a család, a gyermekversek pedig Donászy hivatásává váltak. Eltökéltségét mutatja, hogy maga is dolgozott óvónőként, hogy közel kerüljön a gyereklelkekhez, az oktatási minisztérium pedagógusaival pedig szoros kapcsolatot ápolt, hogy verseivel hozzájáruljon a felnövő nemzedékek színvonalas oktatásához.
Volt egyszer egy mesebolt, / abban minden mese volt: / fiókjában törpék ültek, / vizilányok hegedűltek. // Öreg anyók szőttek-fontak, / apró manók táncot roptak. / Lidérc ugrált az udvarban, / kaszás pók varrt az ablakban. // A lámpában ecet égett, / az egylábú kettőt lépett, / cégére egy tündér volt: / ilyen volt a mesebolt.”
Gazdag Erzsi Mesebolt című versét nagyon sokan ismerik, és talán nem is gondolnák, hogy a harmonikus, kedves verssorok írója milyen nehéz körülmények között nőtt fel. Sebesi Erzsébet néven született Budapesten 1912-ben törvénytelen gyerekként, és hamar Sárvárra, anyai nagyanyjához, Gazdag Erzsébethez került. A költőnő tiszteletből felvette a nevét, s később ezen vált ismertté. Iskolás korában színészi ambíciói voltak, ezután fordult az irodalom felé. Pável Ágoston, a Vas megyei szellemi élet egyik legkiemelkedőbb alakja már elemista korában felkarolta a tehetséges kislányt. Erzsébet nehéz anyagi körülményei miatt tanulmányait gyakran megszakította, alkalmi munkákból már tizennégy éves kora óta önfenntartó volt. Szombathelyen élt és alkotott, 1961-től 1970-ig a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban dolgozott, emellett születtek közkedvelt, elsősorban gyermekeknek szóló költeményei. 1995-ben alakult meg Szombathelyen a Mesebolt Bábszínház, a névadással a költőnő életműve előtt tisztelegve.
A 20. század egyik legjelentősebb költője, Weöres Sándor 1913-ban látta meg a napvilágot Szombathelyen. Gimnáziumi éveinek egy részét töltötte szülővárosában. A szombathelyi Állami Faludi Ferenc Reálgimnázium tanulójaként Pável Ágoston vette pártfogásába: kosztos diákjának irodalmi szárnybontásában is óriási szerepet játszott. Ezután Weöres Győrben, majd Sopronban járt gimnáziumba. Korán megjelentek versei, személyesen kereste fel a Nyugat jeles költőit, Kosztolányit és Babitsot, hatásuk élete végéig érezhető volt lírájában. A háborút szülei házában, Csöngén vészelte át. 1947-ben Baumgarten-díjat kapott, és ebben az évben vette feleségül Károlyi Amy költőnőt. A hallgatás évei után – amikor csak fordításaiból élt, mert költeményei nem vagy csak korlátozottan jelenhettek meg – 1970-ben Kossuth-díjat kapott, és ugyanebben az évben, valamint a következőben is irodalmi Nobel-díjra jelölték. 1989-ben hunyt el.
Dallamos versei megkerülhetetlenül rögzültek a magyar gyerekek gondolatvilágában. Mert ki ne tudná hazánkban, hogy „Harap-utca három alatt / Megnyílott a kutya-tár”, vagy hogy „Bóbita, bóbita táncol, / Körben az angyalok ülnek”? A gyerekversek akkor kerültek előtérbe, amikor az életmű többi része politikai okokból hallgatásra volt ítélve, főleg az ötvenes, hatvanas években. De a Weöres Sándorban örökké élő kisgyermek felnőtteknek szóló verseiben is gyakran visszaköszön: „Bizony nem is tudom, hogy kerültem ide, / hol minden napsütött, mégis habtól üde, / hol ijedtség nélkül sétálgat a csibe, / kár hogy el kell mennem a föld közepibe” – szomorkodott Tündérkert című költeményében. Szülővárosában róla nevezték el a 2008-ban megalakult színházat.
Ugyan nem Szombathelyen született, mégis ezer szállal kötődött a városhoz Pável Ágoston, „a leghíresebb szlovén Magyarországon” – ahogy kortársai a leggyakrabban nevezték. 1886-ban született Vashidegkúton (jelenleg Cankova Szlovéniában), és vend anyanyelve ellenére magyar költő vált belőle. Szombathelyen, a premontrei rendi Szent Norbert Gimnáziumban tanult és érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin szakán volt hallgató. 1913-ban doktori címet szerzett, majd tanári állást vállalt Tordán, később pedig Dombóváron. 1920-ban tért vissza a vasi megyeszékhelyre, és az állami leánygimnázium tanára lett. 1924-től haláláig a Savaria Múzeum könyvtárának őre volt. 1933-ban életre hívta a Vas Vármegyei Múzeumok Barátainak Egyesületét, és megalapította a Vasi Szemle című, elsősorban irodalmi folyóiratot, amelynek főszerkesztője is lett.
A Faludi Ferenc Irodalmi Társaság alelnökeként a kor meghatározó művészeivel épített ki kapcsolatot. Fordítói munkássága is jelentős volt, neki köszönhető több szlovén irodalmár életművének magyarországi megjelenése. Sokak irodalmi indulását segítette, köztük – mint láttuk – Gazdag Erzsiét és Weöres Sándorét is. Maga is verselt, néha a tanítványaitól kapott inspirációt, ahogy például Régi sarjúk illata című költeményének ajánlásában olvasható: „Weöres Sándornak, ki megtalálta bozótba menekült labdámat, s új szökkenésekre tovább gurította.” Illyés Gyula nevezte Pável Ágostont „két nép hű fiának”, aki a múló évek szomorúságát így fogalmazta meg A fehér csend ma: komor kárpit című költeményében: „A gyermekévek ünnepnapi fehér csendje / ma komor, nehéz kárpit. / És a zengő, angyalszitáló régi fény / vakuló lelkeinkbe / a gondok kormos üvegén keresztül / alig-alig villan sugárnyit.” 1946-ban hunyt el.
Pável Ágoston Rendelj egy másik csillagodra! című költeményét „Bárdosi Németh Jánosnak, az Isten rádiósának” ajánlotta. Bárdosi Németh János 1902-ben született Szombathelyen, szegény családban, így a felső kereskedelmi iskola elvégzése után könyvelőként, ellenőrként dolgozott, mert egyetemi tanulmányait családja nem tudta finanszírozni. Irodalmi érdeklődése és tehetsége azonban polgári foglalkozása mellett is kibontakozott, verseskötetei és regényei is jelentek meg. 1932-től irodalmi esteket szervezett Szombathelyen, többek között Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Illyés Gyula is elfogadta meghívását. A Faludi Ferenc Irodalmi Társaságnak elnöke lett. 1935-ben elindította a társaság Írott Kő névre hallgató folyóiratát. A cím a közeli Kőszegi-hegység legmagasabb hegycsúcsának nevével alkot irodalmi asszociációt. 1941-től mindinkább Baranya megyéhez kötődött, le is telepedett Pécsen, irodalmi szervezőmunkája ezután eltávolodott a vasi megyeszékhelytől. A Batsányi János Irodalmi Társaság társelnöke és a Jelenkor folyóirat szerkesztője lett. 1981-ben hunyt el. A következő évben jelentette meg a folyóirat Van erőd című költeményét, amelyben az irodalom nyelvi erejéről írt:
„dalod a mindenség himnusza, / hegyeket ront le képzeleted / és van erőd fölépíteni / Bábel összedőlt ősi tornyait / és az egy-nyelv dalát a földön.”
