Mesebolt Bábszínház

Az inspiráló élmények teszik felejthetetlenné a gyerekkort

A tanévkezdéssel sok izgalom és még több feladat elé néznek a fiatalok. A napi rutin és a tanulás mellett azonban ne feledkezzünk meg a tartalmas feltöltődésről sem, hiszen a felvillanyozó és inspiráló élmények teszik a gyerekkort igazán felejthetetlenné. A Müpa ebben az évadban is rengeteg különleges programmal készül számukra – babáktól a kamaszokig. Mutatjuk, miből érdemes válogatni a hidegebb hónapokban.

Naplókból és szakácskönyvből készült előadások állítanak emléket a holokausztnak

Nyolc előadás, amely az emberi történelem legsötétebb óráiról szólva hívják fel a figyelmet a humanizmusra.

Nem gyerekjáték gyereknek lenni

A gyermekkor árnyaltabb, sokszor traumatikus oldaláról rendez színházi fesztivált mindenGyerek címmel a Füge Produkció a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai partnerségével a Jurányi Házban november 23. és 29. között. A műsoron szereplő produkciókban és kísérőprogramokban a válás, a betegség, a kirekesztés, a veszteség, a gyermekkori traumák hatásait is vizsgálják.

Pop-up történelemóra papírbábokkal

A Királyok könyvét fellapozva az évszámok és események mögött sorsok, jórészt apa-fiú történetek bontakoznak ki a Mesebolt Bábszínházban.

A Weöres Sándorban élő kisgyermek felnőtteknek szóló verseiben is visszaköszön

Donászy Magda, Gazdag Erzsi, Weöres Sándor – Szombathelyhez kötődő költők, akik gyerekverseik révén is ismertek lettek, de nem csupán általuk.

Szeged szeizmográf érzékenységű színházi fesztiválja

A Thealter olyan fesztivál, ahol hisznek abban, hogy a színház élő dolog, és feladata, hogy a társadalomra, a világra azonnal reflektáljon.

Hét fontos nyári színházi premier

A nyári hőségben sem kell búslakodniuk a premierekre szomjazó kultúrakedvelőknek, számos színház különleges produkcióval várja az őszi évadkezdés előtt is a nézőket. A változatosság jellemzi a felhozatalt: színházterem, szabadtéri színpad, de még barlangbelső is játszóhelyül szolgál. A témák szintén sokszínűek, a szívfacsaró történetektől az örök klasszikus slágereken át a szocializmus vámpírjaiig mindenki találhat neki tetsző bemutatót.

A Kócos macskaember-kölyök a legjobb gyerekelőadás a színikritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe a 2022/2023-as évad legjobb gyerekelőadásának járó díjat a Gólem Színház Kócos macskaember-kölyök című előadásának ítélte.

„Szombathelyen szeretik a színházat”

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata a hatodik évadában országjárásra indult. Az évad második állomása Szombathely volt, ahol Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója és Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója, valamint Ölbei Lívia, a teátrumokban folyó szakmai munkát több éve követő újságíró, színikritikus volt a vendég.

Szólít a szörny – A Mesebolt Bábszínház fesztiválsikere

A Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház előadása gyermek- és ifjúsági kategóriában elnyerte a legjobb produkciónak járó díjat a 2022-es eSzínház Fesztiválon.

Négy bemutatót tervez a szombathelyi Mesebolt Bábszínház az új évadban

Négy új bemutatót és két korábbi nagy sikerű előadás felújítását tervezi az új évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház.

Ismét szolidaritási matinét tart a Mesebolt Bábszínház

A szombathelyi bábszínház a hétvégi előadásának teljes bevételét az háború sújtotta Ukrajnának ajánlja fel.

Fókaszív a bábszínházban

A Fókaszív című, skót népmese alapján bábszínpadra írt darabot próbálja a szombathelyi Mesebolt Bábszínház. A szakmai bemutatóra december 11-én zárt körben kerül sor, a közönség várhatóan tél végén láthatja az előadást.

„...a földgömböt itt hegyezd ki!”

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház ezen a hétvégén két alkalommal is műsorra tűzi „...a földgömböt itt hegyezd ki!”című bábos játékát, amelyet a nyár folyamán csak online láthattak a nézők.

Lili és a bátorság – A gyermekbántalmazásról is szól a Mesebolt Bábszínház előadása

Paulik Móni és Vincze Zsuzsi Lili és a bátorság című könyve alapján jött létre a szombathelyi Mesebolt Bábszínház új előadása.

Történetek a Kutyusról meg a Cicusról

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház vasárnap délelőtt 10.00-kor várja a gyerekeket a Történetek a Kutyusról meg a Cicusról című bábelőadásra.