A Klasszikusok újragondolva mottóra felfűzött országjárás a jelenlegi helyzetben nem elsősorban a tematikai, hanem a strukturális újragondolást jelenti, kezdte a beszélgetést a moderátor, Seres Gerda újságíró, és azt tudakolta vendégeitől, milyen terveik vannak a közeljövőre, hogyan fognak működni, üzemelni a téli fűtési szezonban.

A Weöres Sándor Színház december közepétől január végéig bezár, mondta el Szabó Tibor, és keresik a megoldást alternatív, a színháznál olcsóbb próbahelyre. Az igazgató jelezte,

folyamatos az újratervezés annak megfelelően, ahogy újabb kihívásokkal, azaz áremelésekkel szembesülnek.

A távhő 12,5-szeres, a villany nyolcszoros költségnövekedést jelent nekik januártól, így a bezárás esetén is 80 millió forinttal többe kerül a téli rezsi. Alternatívát jelent, hogy osztálytermi előadásukkal, az Antigonéval tudják járni az iskolákat, a Hamlet stúdióváltozatának bemutatása után abból is tantermi produkció készül. Szabó Tibor hozzátette, az is

megoldás lehet, hogy kevés szereplős, kis technikai igényű, kifejezetten szórakoztató előadásokat készítenek, amivel tájolni indulnak.

Az igazgató arról is beszélt, az előrejelzések szerint korántsem biztos, hogy a megszorítások a tél végével megszűnnek, ezért a jövő évad előkészítése is másképp fog történni. A 8-10 bemutató csökkenni fog, ami azt jelenti, hogy több lesz az elégedetlen színész, azaz kevesebb feladat jut a művészeknek.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház épülete. Fotó: WSSZ/Mészáros Zsolt

Kovács Géza erre a gondolatmenetre csatlakozva jelentette ki: ő sem hiszi, hogy a tavasz eljövetelével megszűnnek a problémák, mert az energia drasztikusan megnövekedett költségei nem fognak visszaesni.

Állami konszolidációra és támogatásra lesz szükség, vélte a Mesebolt Bábszínház igazgatója,

és félő, hogy sok kulturális és közművelődési intézmény padlóra kerül. „Mentálisan nem tehetem meg, hogy kiállunk másfél-két hónapra, és home office-t tartunk vagy kisfilmeket gyártunk” – tette hozzá, utalva a koronavírus-járvány időszakára, mert az szétrázza a társulatot, ezért talpon kell maradniuk. „A műfaj eleve úgy szocializálódott, hogy mi kevesebb pénzből gazdálkodunk, mint a kőszínházak” – mondta, és utalt arra az anomáliára, hogy a gyerekek kevesebbet érnek nézőként az anyagi támogatásokban, mint a felnőttek. Ez a hátrány viszont a jelenlegi helyzetben mégis előny, mert eleve kisebb színpadokon dolgoznak, a tantermi előadások is rendszeresek, és a Mesebolt sokat tájol, művelődési házak mellett akár aulákban, tornatermekben is játszanak. Úgy fogalmazott:

„Visszalépünk a működésben húsz évet, de ahhoz, hogy talpon maradjunk, erre egész biztos, hogy szükség lesz.”

Ám nem gondolkodnak sem bezárásban, sem két-három hónapos tervekben. Főbérlőjük, a művelődési ház nem zár be, ők pedig, ha kell, a szolgálati lakásban fognak próbálni.

Nehézséget jelent, világította meg a helyzetet Szabó Tibor, hogy a fenntartói keretmegállapodás december 31-én lejár. A helyettes államtitkár november 11-én érkezik hozzájuk, hogy a jövőbeli finanszírozásról tárgyaljanak az önkormányzattal és a minisztériummal. Míg Szabó Tibor szívszorongva várja a találkozást, Kovács Géza – némi iróniával – nagy reményekkel néz a beszélgetés elé. A bábszínház igazgatója helyzetükről elmondta, a Mesebolt 2020-ban egyharmaddal kevesebből gazdálkodhatott, mint egy évvel korábban, ezért az elmúlt években új produkciókat csak pályázatokból tudtak létrehozni.

A Weöres Sándor Színház nézőtere. Fotó: WSSZ/Mészáros Zsolt

„Ragaszkodunk minden bérletes előadásunkhoz” – jelezte Szabó Tibor, kettőt már megtartottak, kettő lesz december elején, ugyanennyi márciusban, és reményeik szerint egy áprilisban, a bérleten kívül tervezett produkciókat halasztják. A helyi nehézségekről a közönség soraiban ülő karmester, Vajda Gergely kapcsán megjegyezte, hogy a Savaria Szimfonikus Zenekarnak társbérletbe kell költözni.

Szombathely színházi életének jellemzésében Ölbei Lívia a rendszerváltásig ugrott vissza, hogy megvilágítsa, milyen

nagy, évszázados várakozás előzte meg az állandó társulattal rendelkező színház létrejöttét.

Az 1990-es évek elején sok önjelölt volt, aki színházat akart alapítani, majd 2007. szeptember 27-én a közgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntött arról, hogy jöjjön létre a városban egy színház. A következő év tavaszán Jordán Tamás vezetésével indult a társulatszervezés, az első két tag Kiss Mari és Szabó Tibor volt. Az újságíró-kritikus kiemelte a Mesebolt Bábszínházban folyó munkát is. „Szombathelyen szeretik a színházat” – jelentette ki Ölbei Lívia, ugyanakkor azt is érzi, hogy

művészi-szakmai értelemben távolról talán jobban látják és értékelik, mit jelent a két intézményben folyó munka.

Kovács Géza ehhez kapcsolódva jegyezte meg, hogy az áhítozásból egy fővárosból érkező színházi szakember, Jordán Tamás teremtett valóságot, ami egyszerre örömteli és szomorú, hogy a korábban, ám helyből indulóknak nem hittek eléggé.

A Jó kérdés sorozat új évadában elindult egy kérdéslánc: az egyes helyszínek vendégei egy-egy kérdést tesznek fel a következő állomás vendégeinek. Szegedről Jászay Tamás kritikus küldött kérdést Szabó Tibornak: mit őriz meg a jordáni örökségből, mit jelent a folytonosság, és hogyan lehet az előd munkájától továbblépni?

Szabó Tibor elmondta, alapító tagként természetesen továbbviszi az örökséget, de a saját elképzeléseit, színházról vallott véleményét sem felejti ki a programból, amelyben számára a művészi igény a legfontosabb. Bocsárdi Lászlóval indult, gyökerei az alternatív színházba, a nonverbalitásba, az erőteljes testnyelvi kifejezésbe nyúlnak vissza, és ezért keresett olyan alkotókat, akikkel ebbe az irányba tudja vinni a Weöres Sándor Színház kifejezésmódját.

A legjobb gyerek- és ífjúsági színházi előadás: Lili és a bátorság (Kőszegi Várszínház–Mesebolt Bábszínház–Vojtina Bábszínház). Somogyi Tamás és Lukács Gábor

A Lili és a bátorság az előző nap kapta meg a Színikritikusok díját, emelte ki Seres Gerda, ugyanakkor arra is kíváncsi volt, mit gondol a helyi, a városi és regionális közönség a saját színházáról, az ő igényeiket és elvárásaikat hogyan kell figyelembe venni, illetve ők hogyan értékelik a helyben folyó munkát.

„Nagyon fontosnak tartom a közösségteremtést”

– szögezte le Kovács Géza, hozzátéve, nem hiszi, hogy a színháznak a közízlésnek, a kritikai véleménynek kellene megfelelni, annál sokkal fontosabb az alkotó belső mércéje. Igaz, miközben fontos előadások jöttek létre, azokat szakmai szempontból is kevesen látták. Próbálkoznak a falak áttörésével, a kapcsolati háló és az anyagiak hiányoznak, ám önmagáról úgy fogalmazott Kovács Géza, neki inkább az a feladata, küldetése, hogy értékteremtést végezzen a bábszínházban.

A közösségépítés a színházban belül is értelmezhető,

ezért Szabó Tibor a Weöres Színház társulatépítéséről beszélt, a társulat változásáról, átalakulásáról, fiatalodásáról. Ha jó hangulatban van a társulat, az lemérhető a produkciókon is, jegyezte meg az igazgató.

Ölbei Lívia kiemelte Jordán Tamásnak azt a törekvését, hogy a színház legyen agóra, fórum és találkozóhely, amit kitűzött célként nem sikerült megvalósítani. A válság viszont talán lehetőséget teremt arra, hogy ez létrejöjjön. Szabó Tibor a színház adottságairól beszélve elmondta, ebbe az is belejátszik, hogy nincsenek frekventált helyen a városban. Ha központi lenne az elhelyezkedésük, lenne egy kávézóteraszuk, ott akár zenés esteket is tarthatnának, ettől pedig megteremtődne a lehetőség a találkozásra. Kovács Géza múzeumi példákat említett, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egy közművelődési és egy művészeti intézmény feladata és nyitottsága egészen eltérő jellegű, ezért nem biztos, hogy egy „zárt várrendszer” színházból lehet és kell találkozóhely értelemben vett agórát, fórumot csinálni. Saját tapasztalatából az utcaszínházak spontán közösségteremtő erejét erősebbnek tartja. Ölbei Lívia dicsérettel szólt az osztálytermi előadásokról, illetve a Weöres Sándor Színház JátsszMa műhelyének létrejöttéről, ami új közönséget és közösséget teremt. A kritikus azt is megjegyezte, hogy

az örökségből a minőség maradt, ami azonban új színekkel gazdagodott.

A klasszikusok újragondolása kapcsán Kovács Géza megvilágította, a bábszínháznak nincsenek Csehovjai, Osztrovszkijai, tehát nagy klasszikus szerzői – újraelmesélendő történetei viszont igen. A bábszínházak repertoárján a kortárs magyar szerzők és ősbemutatók aránya kimagasló, és ez új, friss szemléletet jelent a klasszikus mesékben. „A bábszínháznak író szerzők nem az asztalfióknak, hanem társulatra, rendezői igényre írnak” – tette hozzá.

Bár a Weöres Sándor Színház repertoárján szerepel a Sirály, a Candide, a Vízkereszt, de nem klasszikus megvalósításban. „Pedig lenne rá igény” – jegyezte meg Szabó Tibor, ugyanakkor kiemelte, az alkotók határozzák meg, mi történik az alapanyaggal.

Óhatatlan a rendezői újragondolás, aminek nem szabad gátat szabni, akkor sem, ha időről időre érkezik nézői igény a klasszikus feldolgozásra.  

Az igazgató arról is beszélt, vidéken mennyire fontos az előadások esetén a szóbeli ajánlás, a szájhagyomány.

Lili és a bátorság. Fotó: Trifusz Péter

Visszatérve a szakmai elismerésekre és a nézői ellenállásra, példaképp hozta a Mesebolt Bábszínházzal együttműködésben készített Szólít a szörny című produkciót. A nézők a báb műfajával, illetve a történet komoly és komor témájával szemben – különösen a jelenlegi közhangulatban – fenntartásokkal viseltetnek, miközben a szakmai közvélemény dicséri az előadást. A gyerekkori abúzus témáját feldolgozó Lili és a bátorsághoz szintén óvatossággal közelít a közönség,

Kovács Géza leszögezte, nem gondolja, hogy a bábszínháznak nem kellene társadalmi – hozzátette: nem politikai! – kérdésekkel foglalkozni, mert felelősségük van a gyerekek és a felnőttek iránt is.

A Mesebolt igazgatója megjegyezte, a felnőttek között, a bábszínházi szakmában is megosztó a Színikritikusok díját elnyert produkció, és a Bábszínházak Országos Találkozóján komoly vitát váltott ki. „Nem dughatjuk a fejünket a homokba!” – jelentette ki a felelősség kapcsán, és a gyerekeknek ezzel az előadással elsősorban nem a bántalmazásról akarnak beszélni, hanem arról, hogy merjenek beszélni a „rossz titkokról”, és ne féljenek segítséget kérni.

A beszélgetés utolsó etapjaként konkrét előadások, az előző évadbeli Candide– és a friss Sirály-bemutatókapcsán esett szó arról, hogy az újragondolás következhet radikális beavatkozásból és szoros szövegolvasásból is.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

A Jó kérdés beszélgetéssorozat novemberben Győrbe érkezik, ahol a Győri Balett, a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház vezetői mellett szokás szerint a helyi színházi életet jól ismerő újságíró lesz a vendég.

Nyitókép: a Weöres Sándor Színház Candide című előadása. Fotó: WSSZ/Mészáros Zsolt