Kovács Géza

Pop-up történelemóra papírbábokkal

A Királyok könyvét fellapozva az évszámok és események mögött sorsok, jórészt apa-fiú történetek bontakoznak ki a Mesebolt Bábszínházban.

„Szombathelyen szeretik a színházat”

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata a hatodik évadában országjárásra indult. Az évad második állomása Szombathely volt, ahol Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója és Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója, valamint Ölbei Lívia, a teátrumokban folyó szakmai munkát több éve követő újságíró, színikritikus volt a vendég.

„Talán az egész világmindenséget teljes egységben ismerte” – Emlékezések Kocsis Zoltánra

Négy éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Sanghajban adta elő Bartók művét, A csodálatos mandarint. „Amikor a színpadon meghalt a mandarin, szinte ugyanabban a pillanatban Budapesten meghalt Kocsis Zoltán” – mondja Kovács Géza, az együttes volt főigazgatója. E napra, 2016. november 6-ára emlékezve adnak in memoriam koncertet az évfordulón a Müpában, idén negyedik alkalommal.

Ahova egy világsztár is hazajár

Hosszú évek hányattatásai után újra teltházasak a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertjei. Játszanak nagyszabású hangversenyeket és meghitt, templomi koncerteket, van óvodásoknak és középiskolásoknak szóló programjuk, emellett kortárs magyar műveket rögzítenek. Most pedig leszerződtek a világsztár tenorral, José Curával. Kovács Géza ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Tervek a következő évadra

Tizenkét bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata – közölte június 19-én sajtótájékoztatón Kovács Géza igazgató. A következő évad darabjai között szerepel többek között Michael Ende Ármányos papucs című darabja és Kolozsvári Angéla Pöttöm Panna című meseátirata a Griff Bábszínházzal közös produkcióban.

Új honlap és évad az együttesektől

Elindult a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek megújult honlapja, a radiomusic.hu weboldal – jelentette be a vezetőség május 23-án sajtótájékoztató keretében. A bejelentés továbbá alkalmat adott arra is, hogy az elmúlt negyedév sikereit áttekintsék, valamint meséljenek az új évadról.

Alapítványt hozott létre Sára Sándor

Alapítványt hozott létre Sára Sándor filmrendező, operatőr a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére. A Kossuth Nagydíjas alkotó szülővárosában, Turán írták alá az általa létrehozott Feldobott Kő Alapítvány alapító okiratát. Az idén 85 éves Sára Sándor az alapítvány székhelyeként saját turai házát jelölte meg, amelyet többek között alkotóházként hasznosítanak.

Támogatás az együtteseknek

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek működéséről és finanszírozásáról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és Kovács Géza, a Közszolgálati Kulturális Előadó-művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója május 17-én Budapesten.

Nagyot léptünk előre

„A zene segítségével egy egész nemzetet föl lehet emelni és meg lehet óvni súlyos bajoktól” – vallja Kovács Géza, aki már négy évtizede a magyar zenei élet aktív szereplője és alakítója. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatójával beszélgettünk finanszírozásról, hivatástudatról és Kocsis Zoltán örökségéről.

Több jut idén a szimfonikusoknak

Másfél milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és énekkarok állami támogatása – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 27-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében, a Müpában.