Record Store Day Hungary.jpg

Szombaton lesz a lemezőrültek kincsvadászata, a Record Store Day

Április 20-án, szombaton 17. alkalommal rendezik meg a független lemezboltok napját, a Record Store Dayt. Budapest ezúttal sem maradhat ki a vinylveteránok éves nagy találkozójából, sőt két vidéki helyszín, egy szegedi és egy dunaújvárosi bolt is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Record Store Dayt 2007-ben alapították, célja pedig a független tulajdonú lemezboltok kultúrájának ünneplése. Az esemény egyik legjobb része az, hogy ilyenkor lemezritkaságok jelennek meg, jellemzően limitált példányszámban. Az eredeti elképzelések szerint ezek a kiadványok fellendítették volna a kisebb üzletek forgalmát, emiatt kezdetben jórészt független, kis kiadók jelentkeztek az ajánlataikkal, de amióta a vinyl újra felkerült a kereskedelmi popzene térképére, a nagy kiadók A listás sztárjai is megjelennek a portékáikkal.

Ezzel persze pont azt oltják ki, ami az RSD lényege lenne, de ebbe már beletörődtek a kisebb boltok. Már csak azért is, mert ők is forgalmazzák a nagy kiadós kiadványokat. Ilyenkor a vásárfia jórészt a Pantone-skála minden színében pompázó színes korongokból, képlemezekből (picture disk), maxikból, 45-ös formátumú kislemezekből és műsoros kazettákból áll. Mivel tényleg limitált szériákról van szó, sok esetben az áruk is borsosabb, de tegyük hozzá azt, amit minden szobafestő és vízszerelő is mond, amikor árajánlatot tesz: „hát, mindennek felment az ára.”

Ilyenkor az üzletekben klubkoncerteket adnak az adott lemezbolttal jó kapcsolatot ápoló zenészek – jellemzően unplugged műsort, hiszen a helyiségek olyan kicsik, hogy a zenész a hang keresése közben a gitárjával könnyen felboríthatja a pénztárgépet. Sokszor ezért a bolt előtt beszélgetnek az egykori zenészek, az egykori boltosok és azok, akik negyven éve szinte minden fontosabb koncerten ott voltak.

És persze mindig vannak húsz év körüli fiatalok is, és ez ebben a legjobb: mert világforradalmat már nem Woodstockban, nem párizsi egyetemek menzáin vívnak, hanem a nappaliban, jó esetben a lemezjátszó előtt.

A Record Store Dayen részt vevő néhány üzlet:

Deep Record Store
Budapest VI., Aradi utca 22.

Headbanger
Budapest V., Múzeum körút 17.

Kalóz Records
Budapest VIII., Bródy Sándor utca 25.

MG Records
Budapest IX., Üllői út 31.

Musicland   
Budapest VII., Tivadar utca 1.

Neon Music
Budapest VII., Tivadar utca 1.

Wave Music       
Budapest VI., Révay köz 1.

 777 Zenebolt
Dunaújváros, Dózsa György út 4/C 1.1.

Ez is érdekelheti

33-as fordulatszámon utazunk a múltba

A Lemezbörze afféle veterántalálkozó: összejön néhány száz, néha néhány ezer ember, akik annak idején ott álltak a Fekete Lyuk lépcsőjének alján, a Petőfi Csarnok büféje előtt, ott voltak Prágában 1990-ben Rolling Stones-on, vásároltak 1986-ban a Dob utcai lemezboltban, ott voltak a józsefvárosi Fater klubban, a Rádayban: mindenhol, ahol az elmúlt negyven évben megtörtént a rock and roll.