Szombattól három napon át tart a szigligeti várfesztivál

Egyéb

(MTI) A szervezők minden évben törekszenek arra, hogy minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot ? közölte Vizkelety Dóra, a badacsonyi Tourinform iroda vezetője.
 

Az alsó várban lévő helyszíneken fegyver- és harcászati bemutatók, korhű zenéket, táncokat felelevenítő művészek bemutatói és egyéb zenés-táncos műsorok lesznek, s bárki kipróbálhatja a magyarokra jellemző fegyvereket. A népművészeti vásárban kézművesek kínálják portékáikat. A gasztronómiai élvezeteket a helyi borászok nedűi és a hozzá illő ételek biztosítják. Amíg a felnőttek ismerkednek a térség boraival, addig a gyermekeket apródavatás és zenés programok várják.
 
Szombaton a 13 órai megnyitó után a Batsányi Táncegyüttes műsorával kezdődik a fesztivál, majd a Magyar Népmese Színház Az aranyszőrű bárány című műsora következik. Ezt solymász-, majd néptánc- és hastáncbemutató követi, fél hat előtt pedig a Szó és Kép Színpad előadásában Petőfi Sándortól a Gondűző borocska mellett... című verses komédiajátékot láthatják. Hatkor a Siklósi Hagyományőrző Egyesület Sárkányos bajvívó szakosztálya mutatkozik be.
 
Vasárnap a várfesztivál néptánccal, bábszínházzal, fegyver- és íjászati bemutatóval, apródavatással folytatódik, ötkor Vikidál Gyula lép fel, utána pedig a Fekete Sereg mutatkozik be.
 
Pünkösd hétfőn többek között a Bornemisza János Hagyományőrség Egyesület, a Tapolcai Musical Színpad lép fel, fél négykor Sashalmi Orsolya történelmi dalokat énekel.
 
A várban a rendezvény ideje alatt magyaros ételek és térségi borok, népművészeti kirakodóvásár, míg a várgalériában kiállítás várja a vendégeket.