Az atombiztos bunkert 1951-ben a szovjet diktátor utasítására kezdték építeni. A hétezer négyzetméter alapterületű építményt úgy képezték ki, hogy nukleáris háború esetén biztosítani lehessen benne az állam csúcsszerveinek folyamatos működését. A munkálatokat azonban csak Sztálin halála után három évvel, 1956-ban fejezték be.
A bunkert később a közlekedési minisztérium használta egy ideig, de az 1990-es évek végén már elhagyottan, fosztva állt. Az Izvesztyija című moszkvai lap szerint a múlt évben 1 millió 850 ezer euróért egy magántársaság, a Novik-Service vásárolta meg.
Vagyim Nagajev, a polgári védelem vezetője őrületnek tartja a 60 méteres mélységben kialakított múzeum ötletét. Sokakban kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki a mélység és a bezártság, illetve bonyolult klímaberendezésre, tűzvédelmi rendszerre lenne szükség.
A bunker Moszkva szívében van, gyalog tíz percre a Taganszkaja metróállomástól. Jól álcázott bejárata egy roskatag házból nyílik. Ismert egy másik bejárat is a metró felől, de azt egyelőre nem nyitják meg. Városi legendák szerint van egy harmadik megközelítése is a bunkernek - Sztálin titkos, de ma már nem használt vasútján keresztül.
Oroszországban a moszkvain kívül még sok hasonló bunker létezik. Említésre méltó a volgográdi, amelyet Paulus német tábornagy építtetett a második világháború idején és látogatható, valamint a szamarai (kujbisevi), ahová a háború idején, szükség esetén, átköltözött volna az egész szovjet kormány. Ebben berendeztek Sztálinnak egy irodát, amely pontos mása Kreml-beli szobájának, az ablak kivételével, amely a bunkerben csak falra festett imitáció. Érdekessége, hogy ez az egyetlen szoba, amely úgy maradt meg, ahogy ő kívánta. Szintén látogatható.
Virginiában az amerikai elnöknek és a kongresszus tagjainak szánt bunkerek múzeumok lettek, mint ahogy Churchillé is Londonban. A francia Maginot-vonal bunkereiben ma gombatermesztés folyik. Hitler berlini bunkerét a szovjetek megsemmisítették, a helyét ma emléktábla jelöli.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
