Szovjet merényletet feltételeznek a Sikorski-ügyben

Kultpol

November 25-én emelik ki sírjából Wladyslaw Sikorski tábornoknak, a második világháború alatti lengyel emigránskormány néhai miniszterelnökének földi maradványait a krakkói Wawel székesegyházának kriptájában lévő sírjából. Sikorski 1943. július 4-én halt meg Gibraltár közelében, az őt szállító brit katonai repülőgép a tengerbe zuhant röviddel a felszállás után. 1993-ban szállították át az elhunyt földi maradványait Nagy-Britanniából Lengyelországba.

A vizsgálók azt remélik az exhumálástól, hogy találnak olyan jeleket, nyomokat a földi maradványokon, amelyekből esetleg következtetni lehet, hogy baleset történt-e vagy merénylet. Kurtyka nyilatkozatában elmondta, hogy kisméretű, de nagy teljesítményű különleges darut kell levinni a kriptába Sikorski szarkofágjának felnyitásához, mert a kőkoporsó több tonnát nyom, és az egészet ki kell mozdítani a helyéből. Már megbíztak a feladattal egy céget, amely rendelkezik ilyen eszközzel és a hozzá szükséges szakértelemmel - tette hozzá.

Vannak, akik bírálják Lengyelországban az IPN vizsgálatát. A szervezet "túlbuzgó" az ügyben, s "túlbuzgósága veszélyezteti a lengyel-brit kapcsolatokat" - vélekedett Jacek Tebinka, a Gdanski Egyetem történésze a Gazeta Wyborcza című lengyel lapnak adott nyilatkozatában. Ha a vizsgálat igazolná az IPN  feltevését, az nemcsak Moszkvának lenne kínos, hanem Londonnak is, hiszen a brit vizsgálók egyértelműen balesetként tüntették fel akkoriban a történteket, s felmerülne a gyanú, hogy szándékosan elhallgatták a bűntettet.

Sikorski halála sokféle találgatásnak adott tápot, és a kérdés mind a mai napig nem jutott nyugvópontra. Azok, akik politikai merényletet feltételeznek, emlékeztetnek arra, hogy a londoni emigrációban működő lengyel kormány kellemetlen szövetségessé vált akkoriban mind Moszkva, mind pedig a nyugati szövetségesek számára, mert a lengyel emigráns kormány ki akarta deríteni, milyen szerepe volt Sztálinnak, illetve a szovjet politikai rendőrségnek csaknem 22 ezer, szovjet fogságba került lengyel katonatiszt, értelmiségi és pap katyni és más helyeken történt legyilkolásában. Sztálin a nácikra hárította a felelősséget a katyni mészárlásért, Sikorski azonban váltig hangoztatta, hogy nemzetközi vizsgálatnak kell kiderítenie az igazságot.