Bács-Bodrog megyei kereskedő családból származott. Középiskolai tanulmányainak befejezése után Bécsben tanult, majd ösztöndíjjal Németországba és Angliába ment. Az első világháborúban hadifogságba esett, majd hazatérése után egyik alapítója, szervezője lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács tagja, kereskedelmi népbiztoshelyettes, később a szociális termelés népbiztosa volt. 1919 júniusában a Vörös Őrség parancsnoka lett, 1920 és 24 között pedig a Kommunista Internacionálé egyik titkáraként tevékenykedett. 1924-től Magyarországon szervezte az illegális pártot. Lebukása után, 1925-ben először nyolc- és fél évre, 1935-ben pedig életfogytiglani börtönre ítélték. 1940-ben - részben az 1848-as szabadságharc idején Oroszország által zsákmányolt zászlókért cserébe - kiengedték Moszkvába. A háború után, 1945-ben érkezett ismét Magyarországra, s azonnal hozzáfogott a kommunista párt újjászervezéséhez, s a Magyar Kommunista Párt főtitkára lett. 1947-től - a megszálló szovjet csapatok támogatását élvezve - ún. "szocialista fordulatot" hajtott végre; felszámolta a demokratikus pártokat, a parlamentarizmus intézményrendszerét, s hazai földön példátlan személyi kultuszt teremtett maga körül. 1952. augusztus 14-től 1953. július 4-ig a pártfőtitkári tisztség mellett a miniszterelnöki posztot is betöltötte. 1953-ban ez utóbbit át kellett adnia Nagy Imrének. A pártvezetésből azonban csak 1956-ban, a forradalom "előestéjén" sikerült eltávolítani. Az októberi forradalom már a Szovjetunióban érte, s bár a szabadságharc eltiprása után többször is engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen Magyarországra, "Sztálin legnagyobb magyar tanítványának" azonban ez már nem adatott meg; 1971-ben magára hagyatottan halt meg a távoli Gorkij városában.
