Született Don Juan ? ERWIN SCHROTT

Erwin Schrott németes hangzású neve ellenére vérbeli latin-amerikai előadó. Huszonkét évesen kezdte pályáját Montevideóban, rövid chilei szereplés után Olaszországban tanult. 1998-ban első lett a Placido Domingo nevével fémjelzett Operalián, majd a Bécsi Staatsoperben debütált. Repertoárján a Don Giovanni és a Figaro házassága mellett szerepel a Bohémélet, a Carmen és a Mózes Egyiptomban, ám elsősorban Mozart-specialistának tartja magát. A Don Giovanniban a címszerep mellett Leporellót is játszik, a Figaróban pedig legutóbb a tavalyi évadban lépett fel Bécsben, ahol feleségével, a világhírű szoprán Anna Netrebkóval és közös gyermekükkel él.

A mintegy kétórányi távolság ellenére most látogatott először Budapestre, s a hazai közönség nem is ismeri igazán. A csütörtök esti koncerten mindenesetre meggyőzte a közönséget, pedig az este nem volt zavartalan. Ez azonban legkevésbé az ő hibája; sőt, éppen ő volt az, aki elvonta a figyelmet néhány érthetetlen tényezőről. Ott volt mindjárt a műsor összeállítása. A program törzsében a Szerelmi bájital kettősét leszámítva Schrott kizárólag Mozartot énekelt (két áriát és egy kettőst a Don Giovanniból, egy áriát pedig a Figaróból), a zenekar azonban Verdivel, Puccinival, Rossinival és Bizet-vel esztrádosította az élményt, a vendégként fellépő Auxiliadora Toledano (a nyáron Budapesten rendezett Domingo-énekverseny harmadik helyezettje) a kettősök mellett egy Verdi és egy Bellini-áriát adott elő. Ez a kevéssé koherens válogatás a populáris gálaműsor felé hígította a főszereplő által mindig újra és újra megteremtett atmoszférát. A fiatal szoprán kellemes és kulturált jelenség, énekelni is szépen tud, mégsem azonos kaliber Schrottal. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Pier Giorgio Morandi vezényelte, nem igazán jól: időnként lihegve loholtak a virtuóz tempókat diktáló énekes nyomában. A vendégként fellépő Marcelo Nisinman olyan elképesztő dolgokat játszott Don Giovanni szerenádjának első ütemeiben, hogy a karmesternek lefagyott az arca ? ugyanő később sokkal meggyőzőbb volt bandonaiónon. Valami rejtélyes technikai zavar következtében a szopránénekesnő magas hangjainál mintha hangfal recsegett volna ? ami annál is érthetetlenebb, mert a klasszikus program elvileg nem volt hangosítva. Még szerencse, hogy ugyanez a reccsenés nem jelentkezett Schrott esetében, így az ő szerepléseit semmi sem rontotta el.

Erwin Schrott mindezek ellenére könnyed magabiztossággal és lazán uralta az estét. Hangjának ereje elsöprő, regiszterei szépek, és játszani is remekül tud. Szellemes, virtuóz és erotikus volt, s már az első pillanatban nyilvánvalóvá tette, miért emlegetik előszeretettel az opera Marlon Brandójaként. Hol egy teremőr kisasszonyt, hol az első sorokban ülő fiatal lányokat szúrta ki magának egy-egy sokatmondó összenézésre, az első hegedűs hölggyel valóságos rituálét adott elő kézcsókjaival, s azzal, hogy mindig a karján vezette ki a teremből. Meg kell őt nézni Mozart-szerepben. Mintha neki írta volna Mozart a Don Giovannit.

Az est elején spanyolul, a végén angolul szólt a közönséghez (néhány szót magyarul is), majd négy tangót énekelt zárásként kvartett kíséretében. Itt vált leginkább egységessé a zenei hangzás, ugyanis ő maga irányította a javarészt magyar muzsikusokból álló együttest. Tempókat, dinamikát és hangerőt szabott meg határozott kézmozdulatokkal, és hatalmas tűzzel adta elő hazájának zenéjét.

Ezután nem adott már opera-ráadást, egyetlen tangót ismételt, majd elköszönt. Illetve nem egészen, mert a koncertet követő dedikáláson énekelt egy Happy Birthday-t egy hölgynek, mire a sorban utána következő hölgy merészen rávágta: nekem is születésnapom van. Szerenádot nem, de két puszit ő is kapott.