Szüreti vigasság Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban

Egyéb

(MTI) A Zalai Borút Egyesülettel közös, Szüreti vigasságok a zalai borok mentén elnevezésű, egésznapos fesztiválon elsősorban a zalai pincészeteket, a tájegység jellemző borait mutatják majd be és kóstoltatják meg ? közölte Kostyál László megbízott múzeumigazgató.

 
A mezőgazdasági évnek a paraszti időkben az aratás és a szüret volt a "csúcspontja". Az újkenyér, az újbor "alapanyagának" betakarítása mindig is az új élet reményét hordozta ? idézte fel Kostyál László, hozzáfűzve, hogy a középkorban az emberek jelentős részének a bor volt az elsődleges folyadékforrás.
 
A vasárnapi vigasságon gasztronómiai élmények is várják a közönséget: langalik sülnek a beizzított kemencékben, borból készült dzsemmel, szörpökkel, mézzel, gesztenyéből készült különlegességekkel és biotermékekkel kínálják a vendégeket. A színpadon folklóregyüttesek lépnek fel, kézműves játszóházat, munkabemutatókat tartanak.
 
A rendezvényre meghívást kaptak a nevesebb zalai pincészetek. Szőkéné Hajduk Andrea, a Zalai Borút Egyesület elnöke szerint nehéz ugyan most, a szüret idején kimozdítani a gazdákat, de azért kellő számban, zamatos borokkal vesznek részt a szüreti vigadalomban, hiszen fontosnak tartják, hogy bemutassák termékeiket.
 
Szőkéné Hajduk Andrea kiemelte, hogy a vasárnapi fesztivál a Pannon Gasztronómiai Élmények című, szlovén-magyar határ menti program első magyar rendezvénye is lesz egyben, amelyen a gyümölcsből készülő helyi termékeket mutatják be. A programsorozat keretében az év hátralevő részében, illetve jövőre bemutatkoznak többek között a tökmagból készülő finomságok, például a tökmagolaj, a zalai erdőkben termő gombák és a házias termékek, a tejtermékek, sajtok, mézek, a kemencés lángosok különböző variációi, illetve a kenyérfélék.
 
A gasztronómia bemutatókkal az a cél, hogy ezek az ételek megjelenjenek majd a vendéglői kínálatban is ? fűzte hozzá Szőkéné Hajduk Andrea.