Akik maradtak

Maradt még öt-tíz évünk, amíg az emberek vásznon fognak filmeket nézni

Sakk, improvizációs színház, alkotótárs, alkotási folyamat, hibalista – Tóth Barnabás Oscar-shortlistes rendező-forgatókönyvíróval beszélgettünk.

Akik maradtak – Beszélgetés a traumák feldolgozásáról

A XX. század Magyarországon is traumákkal teli időszak volt, a történészek és a pszichológusok együttműködése ezért kiemelten fontos a korszak feltárásához. A Félmúlt beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán az egyéni és a kollektív traumákról volt szó.

A filmkritikusok kedvence lett az Akik maradtak Szófiában

A szófiai filmes seregszemle 48 országból 111 alkotást mutatott be a járványhelyzet miatt részben szabadtéri vetítéseken, részben virtuálisan.

Az Akik maradtak és a Foglyok a mozgóképszemle legjobbjai

Átadták a Magyar Mozgókép Szemle díjait március 5-én a Vígszínházban.

Az Akik maradtak három díjat kapott a magyar kritikusoktól

Hartung Attila FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmje kapta a B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat a magyar filmkritikusok pénteki budapesti díjátadóján, ahol Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét életműdíjjal tüntették ki.

Szőke Abigél Európa tehetségei között

Szőke Abigél, az Akik maradtak főszereplője is felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára.

Az Akik maradtak a legjobb 10 között

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján.

93 ország nevezett nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra

Ghána, Nigéria és Üzbegisztán először nevezett filmet, Magyarország pedig Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét indítja a versenyben.

Az Akik maradtak a hivatalos magyar nevezés az Oscar-díjra

A film világpremierje az Egyesült Államokban volt a Telluride Filmfesztiválon.

Új értelmet keresni a világháború után

Tóth Barnabás legújabb nagyjátékfilmje, az Akik maradtak 2019. szeptember 26-án kerül a hazai mozikba a Budapest Film forgalmazásában.