Amy Adams
Augusztus 20-án történt
1943. augusztus 20-án született Halász Péter író, rendező, színész, aki az Egyetemi Színpadon kezdte művészeti tevékenységét, majd hazai, illetve a hetvenes évek közepétől nyugat-európai és amerikai alternatív színházi társulatokban tevékenykedett. A kilencvenes években tért vissza Magyarországra, ahol a rendezés mellett számos filmben is szerepelt, többek között a Sade márki élete, a Senkiföldje és a Simon mágus című mozikban láthattuk. A művész 2006-ban hunyt el.
Ben Stillerrel indul a torontói filmfesztivál, Angelina Jolie is ott lesz
David Gordon Green Nutcrackers című, Ben Stillerrel forgatott vígjátékával nyílik meg csütörtökön a 49. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Augusztus 20-án történt
Augusztus 20. államalapító Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnep, az új kenyér napja, az Országgyűlés 1991. március 5-i döntése értelmében Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. A 17. században XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról.
Világsztárral forgat a híres magyar rendezőpáros
Amy Adams lesz a főszereplője Mundruczó Kornél és Wéber Kata legújabb filmjének.