Andy Warhol
A különös és színes Andy Warhol
„A jövőben mindenki híres lesz egy negyedórára” – hangzik az idézet, amelyet a pop-art egyik legnépszerűbb képzőművészének, Andy Warholnak tulajdonítanak. A 90 évvel ezelőtt, a mai napon, augusztus 6-án született Warhol nyíltan felvállalta homoszexualitását, alkotásaiban a jelenből merített, mindennapi tárgyakat, bevett szimbólumokat, politikusokat és hírességeket jelenített meg. De ki is volt ő?
A kulturális hidegháború feloldható
„A centrum–periféria-nézet arról szólt, hogy minden, ami kelet-európai, a perifériához tartozik, a centrumot pedig Nyugat-Európa és Amerika jelenti. Ez még mindig így él a fejekben” – mondta Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum Westkunst–Ostunkst kiállításának kurátora. A tárlaton többek közt Pablo Picasso, Andy Warhol, Joseph Beuys, Roy Lichtenstein és számos kelet-európai művész munkáit láthatjuk.
A piszoár, mely megváltoztatta a művészetet
Száz évvel ezelőtt állították ki először Marcel Duchamp ellentmondásosan fogadott művét, a Forrást, mely tulajdonképpen egy egyszerű piszoár, amely attól lett műalkotás, hogy kiállították. Mégis: ez az a tárgy, mellyel Duchamp örökre megváltoztatta a művészetet.