Bajza József
Március 3-án történt
1883-ban ezen a napon született Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze. Pályáját vándorszínészként kezdte, majd Debrecenben, Szegeden, a pesti Népszínházban, a Magyar Színházban, a Vígszínházban, majd a főváros szinte valamennyi színházában játszott. Számos néma- és hangosfilmben szerepelt, legemlékezetesebb alakítása Székely István 1931-es Hyppolit, a lakájának főszerepe volt.
Az első írói tulajdonjogi per áldozata
Kétszázhúsz éve, 1804. január 31-én született Bajza József költő, kritikus, szerkesztő, irodalomszervező. Már első kritikai írásai komoly vitákat váltottak ki. A haladást képviselte, az irodalom demokratizmusát, az írói függetlenség, az irodalmi lelkiismeretesség elvét hirdette.
Január 31-én történt
„Ami a sztárságot illeti, Isten őrizzen meg tőle" – fogalmazott az egyik legkiválóbb magyar basszista, Kováts Kolos, aki ma ünnepli születésnapját. Fellépést talán sosem mondott le, felkészültségének köszönhetően számos előadást mentett meg.