Bastille

Mit kínál az idei Nagyszínpad?

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy az augusztus 12-e és 13-a már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül!

Emlékek és élmények

Mindenre felkészültem. Óriási tömegre, hosszú sorokra, többórás várakozásra. Rihanna ezt az emléket hagyta bennem úgy, hogy a koncertjét nem is láttam. Ugyanis nem mentem ki. Még ingyen sem. A híreket hallva, olvasva pedig azt hiszem, ez volt életem egyik legjobb döntése. A másik az, hogy pénteken, augusztus 12-én viszont kilátogattam a Szigetre. Hogy miért? Arról egy kicsit később.

Éljen a VOLT-haza!

Kossuth-nótát éneklő kaliforniai banda, angyalszárnyat izzadó magyar Kutya, halált megvető bátorsággal a fesztiválozók közé sétáló világsztár – csak néhány a VOLT második, július 2-ai napján történt események közül. A Slash-koncert után azt hittem, nem lehet ezt fokozni. Tévedtem, és ennek örülök. Mindenütt jó, de ilyenkor a legjobb Sopron!