Benkő Samu

Február 25-én történt

„Mindenkinek meg kell fizetnie a siker árát. Ki előtte áldoz mérhetetlenül sokat, kitől utólag hajtja be a sors” – fogalmazta az 1974. február 25-én született Dobó Kata színésznő, filmrendező. A Kovács Katalin néven született művész színészi pályája előtt titkárnőként és modellként is dolgozott, majd 1997-ben A miniszter félrelép című filmben ismerte meg az ország. Később olyan produkciókban láthattuk, mint az Ámbár tanár úr, a Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem, míg a Kölcsönlakás című filmet rendezőként jegyzi.

December 21-én történt

Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska, Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák – csak néhány azokból a slágerekből, amelyek szövegíróként és/vagy előadóként az 1946-ban ezen a napon született Demjén Ferenchez (képünkön) kötődnek.

Elhunyt Benkő Samu erdélyi művelődéstörténész

Életének 94. évében kedden Budapesten elhunyt Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egykori elnöke, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja – közölte szerdán az EME.