Brüsszeli tizenkettő

Melyek a legjobb filmek?

Ha azt kérdeznénk, szeretik-e Makk Károly Szerelem című filmjét vagy Kertész Mihály Casablancáját, mit felelnének? És mit tennének, ha azt kérnénk, állítsanak össze egy listát, melyen az önök számára legkedvesebb tizenkét film szerepel? Két filmes szakember ismét eleget tett ezen kérésünknek: cikksorozatunk harmadik – egyben utolsó – részében Pacskovszky József rendező és Balázs Ádám filmzeneszerző listája következik.

Melyek a legjobb filmek?

Filmkritikusok szavazatai alapján 1958-ban összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. Ennek mintájára született meg ’64-ben a Mannheimi tizenkettő, melyen a legkiemelkedőbb dokumentumfilmek szerepelnek. Most ezeket az alkotásokat ajánljuk, valamint Szász Attila filmrendező és Lovrity Anna Katalin animációs filmrendező kedvenceit.

Melyek a legjobb filmek?

Filmkritikusok szavazatai alapján ’58-ban összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. Ennek mintájára született meg később a Mannheimi, valamint a Budapesti tizenkettő. Mi pedig ezeket alapul véve úgy döntöttünk: cikksorozatot indítunk, és megkérdezzük a magyar film jeles alkotóit, mi az ő „tizenkettőjük”. Tasnádi István és Lichter Péter listája következik!

Filmek, melyeket látni kell

A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban a különböző országokat képviselő filmkritikusok szavazatai alapján összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. A Kultúra.hu az összes kiválasztott alkotást jó szívvel ajánlja, ez a lista ugyanis olyan filmeket sorakoztat fel, melyeket tényleg látni kell.