Cs. Németh Lajos

Április 23-án történt

Ma ünnepli ötvennyolcadik születésnapját Ujj Mészáros Károly filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer. Bemutatkozó kisfilmjét 1994-ben forgatta Attila bohóc címmel, amit később újabbak követtek, jelentős szakmai sikereket aratva. Első nagyjátékfilmje, a nemzetközi szinten is elismert Liza, a rókatündér 2015-ben került a mozikba, majd az X – A rendszerből törölve című mozi és az Alvilág című tévésorozat következett. A filmezés mellett színházi rendezőként is kipróbálta magát, munkásságát számos díjjal ismerték már el.

Február 24-én történt

„A rossz tanuló tudja, hogy ő szamár, és ha kilép az életbe, mindenkitől szívesen tanul. Az emberek pedig szeretik azokat, akik tanulni akarnak tőlük. Az első eminens azonban azt hiszi, ő mindenkinél okosabb; az emberek pedig tudvalevően utálják azokat, akik okosabbak akarnak lenni náluk” – fogalmazta az 1954. február 24-én elhunyt Herczeg Ferenc író, az irodalmi konzervativizmus vezéralakja, akinek nevéhez olyan művek fűződnek, mint a Fenn és lenn, Az első vihar, a Balatoni rege, az Álomország, a Lélekrablás és a Magdaléna két élete.

Február 24-én történt

2020-ban ezen a napon hunyt el Csukás István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, legkedvesebb mesefiguráink – Pom Pom, Sün Balázs és Süsü, a sárkány – megálmodója. Utóbbitól tanultuk meg többek között, hogy „Legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság”.