Czigány Dezső

December 31-én történt

Az ezen a napon született Ruttkai Éva még nem volt hároméves, amikor először szerepelt színpadon a Lakner-féle gyermekszínházban egymondatos szerepével: „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!” Pályaválasztása azonban Hevesi Sándor rendezőnek köszönhető, aki így dicsérte őt: „Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”

Csúcsösszegért kelt el Munkácsy Mihály festménye az aukción

155 millió forintért kelt el Munkácsy Mihály Randevú az ablaknál című nagy méretű festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. Ez az idei év eddigi legdrágább eladása a műkincspiacon. Az aukción többek között Vaszary János, Kondor Béla és Mednyánszky László jelentős képei is kalapács alá kerültek.

Sosem látott remekművek a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállításán

Egy Cezanne-t idéző, mesterien megfestett csendélet, egy monumentális, konstruktív aktos kompozíció és a tátrai hegyekben vándorló magyar festőóriás emblematikus képe is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Az árverést október 15-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban, az aukciós kiállítás pedig nyitvatartási időben tekinthető meg a Virág Judit Galériában.

Kondor Béla negyven éve nem látott festménye kerül kalapács alá

Gábor Jenő egyik fő műve, Kondor Béla négy évtizede nem látott alkotása és Czigány Dezső mesteri csendélete is szerepel a Virág Judit Galéria 75. tavaszi aukciójának kínálatában. A licitharc május 13-án indul a Kongresszusi Központban, de a művek már április 29-től megtekinthetők a galériában.