Duna-Dráva Nemzeti Park
Ők nyerték a mohácsi és nagyharsányi alkotói pályázatokat
Két jelentős alkotói pályázat eredményeit hirdették ki a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen a napokban. Mind az 1526. évi mohácsi ütközet központi emlékművének létrehozására, mind az 1687-es győztes Harsány-hegyi csata emlékhelyének továbbépítése céljából kiírt pályázat esetében megszületett a zsűri rangsora.
Újabb tömegsír feltárása kezdődött meg Mohácsnál
Várhatóan több mint százötven csontváz és számos tárgyi emlék kerül majd elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely IV. számú tömegsírjának nemrég indult feltárása során.
Színes programok szeptemberben a Duna–Dráva Nemzeti Parkban
Egyebek mellett az Abaligeti-barlanggal és annak denevérlakóival ismerkedhet meg, éjszakai túrán a szarvasok nászát hallgathatja meg, de akár kenuban is élvezheti a természet vadregényes arcát az, aki részt vesz a Duna–Dráva Nemzeti Park szeptemberi programjain.
Bővülő virtuális múzeumi tartalmak, újra megnyitó turisztikai látványosságok
A hazai létesítmények között található többek között a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, a Duna-Dráva Nemzeti Park és az Agroverzum Tudományos Élményközpont.