Erdőss Pál

Február 14-én történt

„Minél nagyobb az egymásra hatása a különböző kultúráknak, annál jobban kidomborodik a nemzeti jelleg” – fogalmazta a 2018. február 14-én elhunyt Kossuth-nagydíjas és Kossuth-díjas népzenegyűjtő, néprajzkutató, Kallós Zoltán. A magyarul, románul és cigányul is beszélő kutató mindhárom nép hagyományait gyűjtötte, tizenötezer dallamot jegyzett le, számos kazettája és több népzenei lemeze is megjelent. Neve az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom életre hívásával és elterjesztésével is összeforrt.

Február 9-én történt

Ma ünnepli hetvenhatodik születésnapját Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató. Legnagyobb sikert aratott rendezése, az István, a király rockopera, de a Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona című filmek, A magyar szent korona titkai és a Befejezetlen forradalom című tévéfilmek, a Velünk élő Trianon és a Horthy – A kormányzó című dokumentumfilmek megrendezése is a nevéhez fűződik. Mindemellett számos könyvet írt és létrehozta a Szabad Tér Kiadót. Testvére, Koltay Gergely zenész, a Kormorán Együttes alapítója.

Február 14-én történt

1931-ben ezen a napon mutatták be a Drakula című filmet. A fekete-fehér amerikai horrorfilm Bram Stoker azonos című regényéből készült, Tod Browning rendezésében, Lugosi Béla főszereplésével. Drakula szerepének emlékezetes megformálása Lugosi Bélát világhírűvé, a klasszikus horrorfilmek sztárjává tette, egyike lett azoknak a magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.