évforduló

A miniszterelnök, aki véghez vitte a Habsburgok trónfosztását Magyarországon

Százötven éve, 1874. október 8-án született a Maros megyei Gernyeszegen (ma Gorneşti, Románia) Bethlen István gróf, a múlt század egyik legjelentősebb magyar politikusa, a Trianon utáni konszolidáció végrehajtója, aki 1921-től egy évtizeden át állt a kormány élén.

Október 8-án történt

Ma van a dalszerzők napja Magyarországon. 2018-ban hívták életre azzal a céllal, hogy felhívják a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött dolgozó dalszerzőkre, alkotókra. Azért esett a választás erre a napra, mert 1965-ben a Bosch klubban ekkor játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockszámot, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát az Illés-együttes adta elő.

Október 7-én történt

1942-ben ezen a napon született Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, érdemes művész. 1965-ben szerződtette őt a Vígszínház, amelynek azóta is a tagja. Emellett közel negyven filmben szerepelt. Rendkívüli népszerűséget szerzett gyerekeknek énekelt dalaival, amelyeket magyar költők verseiből a hazai könnyűzene kiválóságai zenésítettek meg számára.

Október 6-án történt

1849-ben Aradon kivégezték a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Rájuk és a sok névtelen hősre emlékezünk ma, a nemzeti gyásznapon.

A magyar szuperatléta rekordok sorát állította fel

Gyarmati Olga olimpiai bajnok távolugró száz éve, 1924. október 5-én született. Korszakának legjobbja volt.

Október 5-én történt

1917-ben ezen a napon született Szabó Magda Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító. Írói munkásságában regényesítette, tucatnyi alakváltozatban elénk tárta családfáját, felmenőinek történetét és saját gyermekkorát – sokrétű autofikciós szövegvilágot hozva létre ezzel.

Október 4-én történt

1896-ban ezen a napon Budapesten felavatták a Ferenc Józsefről elnevezett dunai átkelőt, a mai Szabadság hidat. A világ egyik legszebb konzolos hídját Feketeházy János mérnök tervezte. A hagyomány szerint a híd építésén a legutolsó szöget maga Ferenc József osztrák császár és magyar király verte be.

Október 3-án történt

1941-ben ezen a napon született Chubby Checker amerikai rock and roll énekes. 1961-es dala, a Let’s Twist Again volt az elindítója a világot meghódító tvisztőrületnek. A jellegzetes testmozgásokkal előadott tánc elterjedése után – Chubby Checker mellett – számtalan más előadó is megjelentetett hasonló stílusban írott szerzeményeket. A tviszt volt az 1960-as évek első felének legnépszerűbb könnyűzenei irányzata.

Graham Greene önmagát is tudta parodizálni

Graham Greene, A csendes amerikai című, világsikert aratott regény szerzője, a múlt század egyik legolvasottabb brit írója százhúsz éve, 1904. október 2-án született.

Október 2-án történt

1869-ben ezen a napon született Mahátma Gandhi indiai politikus, szellemi vezető, akinek neve az erőszakmentes, polgári ellenállás jelképévé vált. Ezt a napot 2007 óta az erőszakmentesség világnapjaként ünnepeljük.

Az Éneklő Ifjúság mozgalom megálmodója cirka 600 művet komponált

Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az Éneklő Ifjúság mozgalom megszervezője, Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző százhuszonöt éve, 1899. október 1-jén született Budapesten.

Október 1-jén történt

1869-ben ezen a napon a világon elsőként az Osztrák–Magyar Monarchiában vezették be a postai levelezőlapok használatát. Az első levlap két krajcárba került. Ezután a levelezőlap világszerte viharos gyorsasággal hódított teret.

A francia Becsületrend Lovagja címmel is büszkélkedhetett a hazai kamarazene mestere

Nyolcvan éve, 1944. szeptember 30-án született Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja, korábbi hangversenymestere és művészeti vezetője, aki a felismerhető egyéni hangzást nevezte a legfontosabbnak a zenében.

Szeptember 30-án történt

Ma van a magyar népmese napja, amelyet Benedek Elek születésnapján 2005 óta ünneplünk. Célja, hogy a népmesék fennmaradjanak, a bennük élő bölcsesség pedig továbbhagyományozódjon az új generációkra.

A pszichológus, aki utat mutatott a boldogsághoz

Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet atyja, a pozitív pszichológia úttörője szeptember 29-én lenne kilencvenéves.

Szeptember 29-én történt

1899-ben ezen a napon született Bíró László József, a golyóstoll megalkotója, a magyar feltalálók világraszóló sikereinek egyik jelképes alakja. Találmányának első változatát az 1931. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatta be. Angol nyelven ma is biro pennek vagy rövidítve bironnak nevezik a golyóstollat.