évforduló
Szeptember 21-én történt
„Nem is volt kérdés számomra, hogy színész legyek-e” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak egy korábbi interjúban Szirtes Ági, aki ma ünnepli születésnapját. A színésznő édesapja, Szirtes Ádám nyomdokaiba lépett, lánya, Pálmai Anna pedig viszi tovább a hivatást.
Nem engedte, hogy szobrot állítsanak neki: Sophia Loren 90
Nápoly igazi aranya, a „filmvilág egyik legnagyobb kincse”, Sophia Loren szeptember 20-án tölti be kilencvenedik életévét.
Szeptember 20-án történt
1741-ben ezen a napon született Benyovszky Móric, aki életének 45 éve alatt a világ több országának a történetébe is beírta a nevét a távoli vidékeken tett utazásaival, földrajzi felfedezéseivel. Kalandos élete során volt Madagaszkár királya is. Hátrahagyott emlékiratai nyomán számos mű született.
Twiggy, az egyik első világhírű szupermodell
Dame Lesley Lawson, azaz Twiggy brit modell, énekesnő és Golden Globe-díjas színésznő, az 1960-as évek divatikonja szeptember 19-én ünnepli hetvenötödik születésnapját.
Szeptember 19-én történt
1931-ben ezen a napon született Mészáros Márta, az első nő Magyarországon, aki filmrendezői diplomát szerzett. A nőiség és a női életsors ábrázolása filmjeinek egyik legjellegzetesebb vonásává vált, amit számos fesztiváldíjas alkotása is bizonyított.
Szeptember 18-án történt
1905-ben ezen a napon született Greta Garbo Oscar-díjas svéd színésznő. Azon kevés hollywoodi sztárok egyike volt, akiknek karrierjét nem törte derékba a hangosfilm megjelenése. Minden idők egyik leghíresebb és legtitokzatosabb filmcsillaga divatot teremtett az öltözködésével, el is neveztek róla egy magas nyakú pulóvert.
Szeptember 17-én történt
1844-ben ezen a napon született Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója. A bűvös hírközlő szerszám 1893. február 15-én szólalt meg először a Magyar utca 6. számú házból. Önálló vezetékhálózata még nem volt, így „adásait” csak a telefonállomásokon keresztül hallgathatták.
Szeptember 16-án történt
A nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik, mi, magyarok Korda Sándorként. 1893-ban ezen a napon született a brit filmgyártás megteremtője, az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek.
Szeptember 15-én történt
Százegy éve ezen a napon született Fejes Endre író, aki dupla feketét ivott, cigarettázott, kemény szavakkal mesélt, és megrendítően jól ismerte Józsefvárost.
Szeptember 14-én történt
1970-ben ezen a napon született Térey János költő, író, drámaíró és műfordító. Munkásságának egyik legizgalmasabb pontja A Nibelung-lakópark című drámaciklus harmadik részének, a Hagen avagy a gyűlöletbeszédnek a 2004-es bemutatója volt, amelyet a budavári Sziklakórházban láthatott a közönség.
Szeptember 13-án történt
Ő a fiatal Antall József a Blokád című filmben, Trepljov Csehov Sirályának vígszínházas változatában és Mozart a Házi Színpadon látható Amadeusban. Ma ünnepli születésnapját a Junior Prima díjas ifjabb Vidnyánszky Attila, aki nemcsak színészként, de rendezőként is nevet szerzett magának.
Szeptember 12-én történt
Aligha van természetesebb hangú és kedélyű írónk, mint az 1888-ban ezen a napon született Tersánszky Józsi Jenő. Vallotta, az irodalom ne keveredjen a politikába, hagyja azt az újságra, de minden írása arról tanúskodik, hogy az elesettek és megnyomorítottak sorsa érdekelte, az ő pártjukon állt.
Szeptember 11-én történt
„Nem akartam erőszakosan, mindenáron ezt a pályát, viszont nagy őszinteséggel és lelkesedéssel vágytam rá, és sikerült” – nyilatkozta egy, a lapunknak adott interjúban Gallusz Nikolett színésznő, aki ma ünnepli születésnapját.
Szeptember 10-én történt
Ma ünnepli születésnapját Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító. Az erdélyi születésű szerző regényei, elbeszélései és gasztronómiai könyvei is nagy népszerűségnek örvendenek itthon és külföldön egyaránt. A fehér király című regényét 2016-ban nemzetközi koprodukcióban filmesítették meg.
Szeptember 9-én történt
1931-ben ezen a napon született Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész, a magyar színművészet kiemelkedő egyénisége, akit sokan úgy emlegetnek: a színészkirály. A feledhetetlen művész mindössze 44 évet élt.
A Kossuth-díjas költő, aki tízéves koráig nem beszélt magyarul
Kalász Márton Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító és prózaíró, a nemzet művésze kilencven éve, 1934. szeptember 8-án született.