eztörténtma
Május 10-én történt
„A költészet megjelenéséig belső kozmoszban éltem, és ez a belső kozmosz most is megvan. Minden írásom ebből a kisgyermek által megőrzött és megvédett világból származik” – nyilatkozta lapunknak Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő, aki ma ünnepli születésnapját.
Május 9-én történt
1897-ben Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgóegyletet. Az első hivatalos és szabályos meccsen ők léptek pályára, egymás ellen játszva, kék-fehér és piros-fehér szerelésben a Csömöri úti Millenáris sportpályán. A végeredmény 5:0 lett a kékeknek. Az eseményről hetekig beszéltek Budapesten.
Május 8-án történt
Az egy éve elhunyt Máthé Erzsi hét évtizeden át szolgálta Tháliát, és minden díjat megkapott, amit ezen a pályán csak kapni lehet. Örökké együtt akartam élni a szerepekkel, a külső világ számomra nem létezett – mesélte egy interjújában. Alkati adottságai miatt – királynői tartás, zengő, mély orgánum – pályája kezdetétől fogva sok klasszikus hősnő és kemény, nagyszájú, olykor kegyetlen nőalak megformálását bízták rá, de kiváló humorérzéke, karikírozó képessége a vígjátékokban is kitűnően érvényesült.
Május 7-én történt
Beethoven 1800-ban ezen a napon tartotta egyetlen budai koncertjét. 24 évvel később, szintén május 7-én mutatták be utolsó, IX. szimfóniáját. A bécsi klasszika legendás alakjának művei számos filmben felcsendülnek, többek között a Picasso kalandjaiban, a Sztalkerben és a Nosztalgiában.
Május 6-án történt
1889-ben ezen a napon nyitották meg a közönség előtt a párizsi Eiffel-tornyot, mely mára a francia főváros jelképévé vált. A nap híres szülöttei Sigmund Freud pszichiáter, Gaston Leroux író és Orson Welles színész-rendező.
Május 5-én történt
„…az égre írj, ha minden összetört!” 1909-ben ezen a napon született Radnóti Miklós, a huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar költője, az ecloga műfajának hazai megújítója, aki bebizonyította, hogy a hitvesi líra minden, csak nem unalmas.
Május 4-én történt
„A smink csak kívülről szépít, de nem segít, ha belül csúnya vagy. Kivéve, ha megeszed a sminket.” Az idézet az 1929-ben ezen a napon született Audrey Hepburntől származik. A belső és külső szépséget egyaránt megtestesítő Oscar-díjas színésznő nemcsak ikonikus filmszerepeivel, de az UNICEF nagyköveteként végzett tevékenységével is belopta magát a szívünkbe.
Május 3-án történt
125 éve alapították meg a Ferencvárosi Torna Clubot. Az FTC első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe zöld-fehér, az egyesület címerében az öt zöld és négy fehér csík Budapest IX. kerületét, a Ferencvárost szimbolizálja. Az egyesületi emblémán lévő, zöld pajzsban elhelyezett egymáshoz fordított három E betű az egyesület jelmondatára utal: Erkölcs, Erő, Egyetértés. Az egyesületnek 10 csapat- és 10 egyéni szakosztálya van.
Május 2-án történt
505 éve hunyt el a Vincibe való jegyző fia, Leonardo, az „uomo universale”, azaz az univerzális ember, aki festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész, filozófus és író volt egy személyben. Találmányaival, elméleteivel saját korát megelőzte, mára pedig popkulturális ikonná vált.
Május 1-jén történt
1973. május 1-jén mutatták be a János vitézt, az első egész estés magyar animációt. A gyártás 22 hónapig tartott. Jankovics Marcell filmjének látványvilágát a szecesszió, a pop art, valamint a magyar népi díszítőművészet határozza meg. A cselekmény speciális színdramaturgia mentén kibontakozva alakul ki, a színvilágot 600 színből állította össze Richly Zsolt.
Április 30-án történt
2018 óta április 30. a magyar film napja – arra emlékezve, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, A tánczot, melyet Zsitkovszky Béla rendezett. Az Uránia Magyar Tudományos Színházban vetített felvételek egy tánctörténeti ismeretterjesztő előadáshoz készültek illusztrációként.
Április 29-én történt
1931-ben ezen a napon új korszak kezdődött a magyar mozgókép életében: bemutatták az első hazai hangosfilmet, A kék bálványt. A Jávor Pál főszereplésével készült alkotás mérsékelt sikere után az áttörést a második hangosfilm, a máig népszerű Hyppolit, a lakáj hozta meg az év novemberében.
Április 28-án történt
A legkülönfélébb műfajokban, filmes és színházi szerepekben már egyaránt megmutatta tehetségét az 1990-ben ezen a napon született Törőcsik Franciska. A nagy vásznon utoljára a Cicaverzum főszerepében láthattuk, következő filmje, a Hogyan tudnék élni nélküled? pedig javában forog.
Április 27-én történt
Párizsban 1867-ben ezen a napon mutatták be Charles Gounod Rómeó és Júlia című operáját. A nap híres szülöttei Őze Lajos színművész, akit többek között Az ötödik pecsétből ismerhetünk, a Jadviga párnája filmváltozatát jegyző Deák Krisztina rendező-forgatókönyvíró, illetve Sztevanovity Dusán dalszövegíró.
Április 26-án történt
Az ember nem feltétlenül foglalkozik a múltjával, de most valóban egy kiváló apropó adatott az emlékezésre. És hát ki gondolta volna, főleg annak idején, hogy az István, a király ilyen hosszú életű, generációkon átívelő lesz? – teszi fel a kérdést Szörényi Levente egy korábbi interjúnkban. A Kossuth-díjas zeneszerző is ma ünnepli születésnapját.
Április 25-én történt
Ma 84 éves Al Pacino, a filmtörténet egyik meghatározó színészegyénisége, Michael Corleone (A keresztapa-filmek), Serpico, Frank Slade (Egy asszony illata) és Tony Montana (A sebhelyesarcú) megformálója.