Farrah Fawcett
Június 25-én történt
„Nem gondoltam volna, hogy az élet olyan lesz, mint az 1967-es táncdalfesztivál, de még annál is rosszabb” – fogalmazta az 1947. június 25-én született Munkácsy Mihály-díjas festőművész, performer, színész, rendező, író, énekes feLugossy László, a magyar underground művészet kultikus figurája. Az autodidakta művész a hetvenes évektől állít ki rendszeresen, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapítója, az egykori A. E. Bizottság zenekar énekese és szövegírója. Munkásságában szorosan összefonódik a képzőművészet a költészettel és a zenével.
Február 2-án történt
„Az ember akár bevallja, akár nem, a családjából, a környezetéből profitál, művészként, emberként. Világlátást, értékrendet, az élet megértését. Én rengeteget köszönhetek a szüleimnek s az ő szeretetüknek. Rengeteget? Mindent” – nyilatkozta az 1989. február 2-án, mindössze negyvenegy évesen elhunyt Jászai Mari-díjas színész, rendező, Tímár Béla, akit többek között a Madách Színház előadásaiban, valamint az Illetlenek, a Sosem lehet tudni és A Pendragon legenda című filmekben láthattunk.
Június 25-én történt
„Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom” – fogalmazta az 1903-ban ezen a napon született George Orwell angol író, az 1984 és az Állatfarm szerzője.
Február 2-án történt
Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. A Biblia szerint e napon mutatták be Jézust a jeruzsálemi templomban. E naphoz fűződik a legelterjedtebb időjóslás: ha a téli álmából ébredő medve barlangjából kijőve napos időt talál, megijed árnyékától és visszabújik, tehát hosszú lesz még a tél, ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz.