Gyüdi Sándor
Közel százan ragadnak pálcát a héten Szegeden
Csaknem száz dirigens mutatkozik be a második alkalommal megszervezett Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen Szegeden – közölte Gyüdi Sándor, a zenei megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója szeptember 1-jén, az esemény sajtótájékoztatóján.
Ajándékkoncert nyáresti csillagokkal a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Idén július 11-én lesz hallható a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertje a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az első Ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort.
Mahler és csokimatinék Szegeden
Új évadát kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar, és hagyományos bérletei mellett egy új sorozatot is meghirdetett az együttes – közölte Gyüdi Sándor igazgató a társulat keddi évadnyitó társulati ülésén.
Meghirdette új évadának programját a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Új évadát kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely bérletes előadásai mellett közreműködik a Szegedi Nemzeti Színház zenés darabjaiban és számos vendégjátékon vesz részt – közölte Gyüdi Sándor igazgató a társulat pénteki évadnyitó társulati ülésén.
Újraválasztották a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetőjét
Újabb öt évre Barnák László jelenlegi főigazgatót választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház vezetőjévé a város közgyűlése pénteki ülésén. Szintén valamennyi képviselő támogatta, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekart 2028-ig Gyüdi Sándor irányítsa.
Felavatták Karikó Teréz operaénekes emléktábláját Szegeden
Egykori lakóházán felavatták pénteken Karikó Teréz operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjának domborműves emléktábláját, Bánfi Gábor szobrászművész és Bánfi Antal kőfaragó alkotását.