hírek

Sikerek és rekordok évada

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a sikerek és a rekordok évadát zárta idén a Karinthy Színház, mely az elmúlt 35 éve alatt mindig is híres volt kísérletező kedvéről és bátorságáról, ezek pedig sokszor sikerek formájában igazolták is magukat. Az idei évadban sem volt ez másképp, sőt! Az új darabok bemutatóinak kísérleti jelleggel és merészséggel álltak neki, de a fogadtatás ezúttal is igazolta őket!

Filmek lakat alatt

Vannak filmek, melyek évtizedekig dobozban maradtak, és vannak olyanok, melyeket itt-ott még ma sem tűrnek meg a mozik. Bacsó Péter A tanúja 17 évig várt a bemutatásra, A Da Vinci-kódot pedig a világ számos keresztény országában kitiltották a mozikból. Cikkünkben a cenzúra történetét tekintjük át, és olyan filmeket ajánlunk, melyeket a világ valamely pontján nem lehet vagy nem lehetett levetíteni.

A Könyvhét megnyílt

„A Könyvhetet megnyitottam, a Könyvhét megnyílt” – zárta beszédét a budapesti Vörösmarty téren 2016-ban Esterházy Péter, aki a 88. Ünnepi Könyvhéten már nem tudott részt venni. A Könyvhét június 8-ai megnyitóján neki játszott Dés László, a közönség pedig egy emberként lélegzett a könyvekkel telezsúfolt pavilonok között és érezte, amint körbefogja az irodalom. Mert ez a hét erről szól.