hírek
Ifjú tehetségek Debrecenből
Vásáry Tamás, a magyar zongoraművészek egyik legjelentősebbjeként is ismert karmester áll a debreceni Kodály Filharmonikusok élén azon a koncerten, melyen két rendkívüli tehetségű fiatal művész, Kokas Dóra csellista és Kállai Ernő hegedűművész mutatnak be népszerű romantikus versenyműveket. Mindezt Budapesten hallgathatja meg a közönség.
A végzet asszonya
„Egészen húsból van, és mégsem egészen úgy viselkedik, mint aki földi lény” – fogalmazta meg Király Jenő, milyen is volt Karády Katalin. A Halálos tavasz című filmben nyújtott felejthetetlen alakítása, valamint a Hamvadó cigarettavég dallama halhatatlanná tette a színésznőt, aki 106 éve december 8-án Kanczler Katalin Mária néven született.
Versenyprogramban szerepel a LOVE
Bucsi Réka LOVE című rövid animációja is bekerült a januári Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába. Az animációsfilm-rendező két éve Symphony No. 42 című alkotásával szerepelt az utahi független filmes mustrán. A 15 perces LOVE világpremierjét februárban a Berlinalén tartották, az animációs rövidfilmet azóta számos nemzetközi filmfesztiválon vetítették.
Újévköszöntő tánckoncert
Vérpezsdítő latin ritmusokkal, remekbe szabott tánckoreográfiákkal és fülbemászó dallamokkal köszönti a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az új esztendőt január 7-én. A Szimfonikus táncok című tánckoncert megálmodója Izaki Maszahiro japán karmester – közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője az együttes december 7-ei szolnoki sajtótájékoztatóján.
A határ két oldala
Az Utak című tematikus meghívásos kiállítás egy négy éve tartó sorozat jelen állomása, amely a Kapcsolat, a Szülőföld és a Duna című tárlatokat követi – fejtette ki Baky Péter festőművész, a kiállítás kurátora a december 7-ei megnyitón, a szentendrei MANK Galériában. A tárlat december 23-ig látogatható.
Bemutatták a 30 elődöntőst
Az Akvárium Klubban tartott december 8-ai sajtótájékoztatón bemutatták azokat a dalokat és előadóikat, amelyek/akik bejutottak A Dal 2017. évi versenyébe. Az eseményen az is kiderült, hogy kik lesznek a Duna TV show-jának zsűritagjai, valamint a szervezők arra a kérdésre keresték a választ, hogy mitől is jó egy dal.
Rekordok Szigetváron
A tavalyi évben mértek kétszereséhez közelít a látogatók száma a szigetvári várban. Idén több mint 22 ezer érdeklődő ment végig a várfalon, csodálta meg a megújult belső kertet vagy éppen az Andrássy-kastélyban nyílt Zrínyi-kiállítást. Ezt pedig csak növelte a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretében a várat ingyenesen meglátogatók száma.