hírek

Tragikomédiával indul a december

Két premierrel indul az év utolsó hónapja a szombathelyi Weöres Sándor Színházban: december 2-án A Dédi című tragikomédiát láthatja a közönség Valló Péter rendezésében és Jordán Tamás címszereplésével, december 9-én pedig a Mohácsi János rendezte operettet, a Mágnás Miksát állítják színpadra.

Forradalmi hősök a határokon túl

Az 1956-os magyarországi forradalom vérbefojtása és a szovjet megszállás elleni tiltakozásul három európai ország – Hollandia, Spanyolország, Svájc – olimpiai küldöttsége tagadta meg részvételét a melbourne-i ötkarikás játékokon. A hatvanadik évforduló alkalmából Magyarországra érkező sportolókat Schmidt Mária, az ’56-os Emlékbizottság társelnöke köszöntötte november 22-én.

Turnéra indul a zenekar

Egyhetes lengyelországi turnéját kezdi el november 22-én Krakkóban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, amely Kovács János vezényletével, Báll Dávid zongoraművész közreműködésével hat városban, köztük Katowicében és Varsóban ad hangversenyt a lengyelországi magyar évad keretében.

Élő tánclegenda a Trafóban

A 2011-es japán szökőár és az arab tavasz ihlette koreográfiájával érkezik először Magyarországra Meg Stuart, akinek Violet című produkcióját november 25-én és 26-án láthatják az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Az élő tánclegenda társulata, a Damaged Goods előadásában látható koreográfia címe a színskála utolsó látható elemét jelöli.

Adventi készülődés az Operában

Az adventi készülődés egyik megkerülhetetlen eseményének számít évtizedek óta a Magyar Állami Operaház Diótörő-sorozata. A Magyar Nemzeti Balett december 1. és 30. között minden eddiginél több, összesen 26 előadással készül Csajkovszkij mesterművéből, amelynek előadásait idén is vásári forgatag, valamint kóruskoncertek és adománygyűjtés kíséri.

Jobbító szándék a MANK Galériában

Jobbító szándékkal – gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka a magyar kultúrában címmel nyílt meg november 18-án a szentendrei MANK Galériában rendezett legújabb kiállítás. „A kiállítás a pátoszt hétköznapivá teszi ugyan, de szépségéből semmit sem veszít ezzel” – mondta el Matiszlovics Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szolgáltatási igazgatója a megnyitón.